Magyar Péter percekig magyarázta, miért készített hangfelvételt a saját feleségéről

• 2024. március 26., kedd •
Bár eddig azt állította, hogy a családját akarta megvédeni, mégis a saját feleségéről készített hangfelvételt.
Magyar Péter percekig magyarázta, miért készített hangfelvételt a saját feleségéről

Mint ismert, Magyar Péter, Varga Judit exférje ismét bejelentkezett, és azt ígérte, hétfőn 18 óra 30 perckor közzétesz a Facebook-oldalán és a YouTube-csatornáján egy interjút, amiben elmagyarázza az állításait alátámasztó hangfelvétel keletkezésének és nyilvánosságra hozatalának okát és körülményeit

- írja a Mandiner.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészségen múlt szerda délelőtt tanúként hallgatták meg a Schadl-Völner ügyben. Magyar Péter négy órát töltött bent az ügyészségen, azonban akkor nem vitt magával semmiféle bizonyítékot, melyekkel alá tudta volna támasztani állításait. Állítása szerint azért, mert nem tudta előre, hogy milyen ügyben fogják kihallgatni. Hétfőn erről beszélt.

Gulyás kérdésére, hogy milyen körülmények között készült az emlegetett felvétel, Magyar Péter válasza a következő volt: „2023 januárjában készült a felvétel." Majd folytatta: „Most egy felvételről beszélünk egyébként." Hozzátéve, hogy 

Ezelőtt én soha nem rögzítettem senkinek a beszélgetését, és nem egy olyan típusú ember vagyok, aki akár a barátai, akár a felesége, akár idegeneknek a beszélgetését rögzíti."

Azt Varga Judit exférje többször, sokszor elmondta a beszélgetés során, hogy soha nem tervezte nyilvánosságra hozni a felvételt, de amikor a volt felesége azt mondta, hogy 

Ez egy maffiakormány, amiből nem lehet kiszállni",

valamint „mesélt egy-két dolgot",  akkor úgy érezte, hogy a családja biztonsága érdekében rögzítenie kell a beszélgetést.

A családját akarta védeni, de mint arra később kitért, a Schadl-Völner ügyben érdemes lenne kihallgatni Varga Juditot is

Gulyás Balázs vendége kitért rá, hogy mit gondol a felvétel nyilvánosságra hozataláról: „Nyilván azt most már tudom, hogy a családomat védeni... a teljes családomat ezzel nem tudom" és itt áttért az országra: „hogy legalább az országomat megpróbálom – nem megvédeni, de – megmenteni egy maffia-szerűen működő kormánytól."

A kérdésre, hogy miért gondolja, hogy a családját nem, de a hazáját még meg lehet védeni ezzel a felvétellel, Magyar Péter azt válaszolta: „az illúziókkal leszámoltam", majd folytatta: „tudom, hogy ez egy milyen kormány, milyen hatalom. Miket csinál emberekkel, miket csinál az egész társadalommal."

Végül így zárta a gondolatmenetet: „De nem gondoltam, hogy ezt nekem Magyar Péterként egyedül kellene megváltoztatnom."

Magyar szerint példátlan, ami az utóbbi egy hétben, tíz napban történik Magyarországon, egyszerűen túlmegy a határon

Hogy miként jutott el idáig, azt az ügyészség viselkedésével és a média működésével válaszolta meg: „nem is csak a viselkedése, hanem a meghallgatás után kiadott közlemény, amiről az ügyvédem, a volt igazságügyi miniszter, Bárándy Péter is elmondta, hogy aki ezt az ügyészségi közleményt fogalmazta, az valószínűleg nem ugyanazon a meghallgatáson ült, mint mi."

Hozzáteszi: „De én ennél tovább megyek..." – 

egyszerűen hazudik. És csúsztat."

A médiáról is egyértelmű véleménye van a politikusnak: „beszéltem olyan médiaszakemberekkel, akik több évtizede az angol vagy francia médiában dolgoznak", és szerinte „azt mondták, hogy egészen példátlan, ami az utóbbi egy hétben, tíz napban történik Magyarországon."

Így folytatta: „amit itt most művelnek, az minden határon túlmegy." Véleménye szerint „közpénz százmilliókat költenek arra, hogy például a Mandiner nevű szennylapban 12 cikk jelenjen meg naponta", aminek eredménye szerinte, hogy „utóbbi fogalmaz meg hazug aljas állításokat". De Magyar Péter állítása alapján „ugyanezt teszi az Origo, ugyanezt teszi a TV2."

Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter milyen következményt vár a felvétel kedd reggel kilenckor történő nyilvánosságra hozatalával, azt válaszolta, hogy „nem lennék meglepődve, ha esetleg a Legfőbb Ügyészség elé kimennének az emberek, vagy a Kossuth térre”, majd folytatta: „mert azt gondolom, hogy ez egy skandalum.” Zárásként még annyit mondott, hogy „nem várom azt, hogy holnap veszi a kabátját a kormány, nem így működik ez a hatalom”, hozzátette, 

„egyeseknek most már a szabadsága is kockára van téve,

de azt szerintem mindenki érzi, hogy ilyen még nem volt” – fejezte be az idevágó részben a beszélgetést. 

A teljes beszélgetés alább nézhető és hallgatható meg:

 

közösség

további frisss

lap tetejére