Elérte a népharag a bandát, akik halálba kergették a 16 éves Pistit

• 2023. november 14., kedd •
A 16 éves Pistit az iskolatársai hajszolhatták a halálba, a fiú nem bírta tovább elviselni a társai által elkövetett bántalmazást, ezért vethetett véget az életének. Istvánt néhány fiú kipécézte magának, folyamatosan zaklatták a túlsúlya miatt, többször is megalázták, például követték, majd hátulról megpróbálták elgáncsolni.
Elérte a népharag a bandát, akik halálba kergették a 16 éves Pistit

A zaklatók a "bántalmazásokról" többször videót is készítettek, amiket aztán az internetre is feltöltöttek - írja az Origó.

A FIATAL FIÚ EGY IDŐ UTÁN MÁR NEM BÍRTA EZT ELVISELNI ÉS A VONAT ELÉ VETETTE MAGÁT.

Ezek után a helyiek részéről a fiú zaklatóira, K. G.-re, B. L.-re és H. R.-re valóságos népharag zúdult.

A HÁROM TINI MÁR ISKOLÁBA SEM MER MENNI, SZINTE TELJESEN BEZÁRKÓZTAK.

A főkolomposnak látszó K.G. közösségi oldalát pillanatok alatt elborították a kommentek, egyik fotója alá közel ezer ember írt - írja a Bors a Tények riportja alapján.

A pokolban fogsz égni ezért... Nem kívánok neked semmit, most úgyis rájössz, mit okoztál annak a fiúnak

- írta egyikük.

Egy helyi fiatal elmondta, hogy nem véletlen az indulat, ugyanis Pistit kedvelték az osztály- és iskolatársak.

Pityut bírták, és azon a pár érzéketlen fiún kívül nem is bántották. Voltak barátai és kedvelték az osztálytársai is, akik még most is teljesen maguk alatt vannak a történtek miatt. Mélységesen elítélik, amit azok a fiúk tettek Pistivel

- mondta az egyik fiatal, aki azt is elárulta, hogy úgy tudják, a történtek után a barátnője is szakított K. G.-vel, miután a lányt is elérte a gyűlölethullám.

AZ EGYIK FIÚ NYILATKOZOTT A TÉNYEKNEK, AKI ELGÁNCSOLTA A 16 ÉVES PISTIT AZ EGYIK VIDEÓN. ELMONDTA, HOGY A FELVÉTEL EGY ÉVE KÉSZÜLT, AMIKOR IS FOGADÁSBÓL ÜTÖTTÉK, RUGDOSTÁK EGYMÁST.

Állítása szerint a meghalt Pisti is többször megpofozta őket viccből.

A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, ennek során pedig a gáncsoló fiút is kihallgatták a rendőrségen - írja a Tények.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!

Forrás: origo.hu
 

közösség

további frisss

lap tetejére