Elemző: Az elmúlt napok bizonytalanságának vége, Orbán Viktor újra egységesítette a jobboldali tábort

mandiner.hu • 2024. február 18., vasárnap •
Mráz Ágoston Sámuel szerint a miniszterelnök beszédének fő üzenete, hogy nincs fontosabb a nemzet egységénél.
Elemző: Az elmúlt napok bizonytalanságának vége, Orbán Viktor újra egységesítette a jobboldali tábort

„Orbán Viktor világos és a mögöttünk lévő időszak történéseit egységesítő évértékelő beszédében lezárta az elmúlt napok bizonytalanságát, eltemette a 23-as nehéz nehéz évet, és kijelölte a célokat” – véli Mráz Ágoston Sámuel, erről írt a mandiner.hu.

A Nézőpont Intézet vezetője szerint a miniszterelnöknek, aki először szólalt meg Novák Katalin és Varga Judit lemondása óta, beszédével sikerült lezárnia a „kegyelmi ügyet” a jobboldali tábor számára is, és megnyugtatni az elbizonytalanodókat. Orbán Viktor ugyanis világos üzenetet küldött:

fő a nemzet egységének helyreállítása, 

aminek érdekében – Novák Katalin és Varga Judit helytállásának méltatása mellett – helyes döntés volt a két politikus tette.

A miniszterelnök, mondja Mráz Ágoston Sámuel, azt is hangsúlyozta, hogy nincs semmi baj, ebből az erkölcsi vitából a nemzeti tábor megerősödve jött ki, megmutatván az országnak, hogy a jobboldalon – ellentétben az ellenzékkel – igenis van következménye a dolgoknak.

„Orbán Viktornak ráadásul sikerült az elmúlt napok mindezzel kapcsolatos deffenzíváját offenzívává átfordítani a gyermekvédelmi törvény szigorításáról beszélve,

mondván, majd kiderül, hogy a baloldal, amely a korábbi változatot sem támogatta, az újra hogyan fog reagálni. Ezzel a gyermekvédelem mint identitáskérdés ügyét is megerősítette, az ezzel kapcsolatos vitákat szintén lezárta” – magyarázza az elemző.

A beszéd többi részével kapcsolatban Mráz Ágoston Sámuel úgy véli, egyáltalán nem meglepő, hogy a közelgő európai parlamenti választások, így az unió sorsa, is hangsúlyos szerepet kapott benne.

„Európa sorsával és benne Magyarország helyével, szerepével, feladatával kapcsolatban a miniszterelnök szintúgy világosan fogalmazott. Azt mondta, hogy Brüsszel magára hagyta Európát, 

ezért alternatívára van szükség, egy új jobboldalra, de természetesen az unión belül, amit soha nem volt terv elhagyni. 

Mindennek a realitását pedig alá is tudta támasztani azzal, hogy az unión belül, a migráció miatt egyre inkább protesthangulat uralkodik Brüsszel ellen, az európai választópolgárok elégedetlenek. Ehhez a gondolathoz pedig nagyon jól passzolt a Make Europe great again! szlogen.”

közösség

további frisss

lap tetejére