Eldőlt: itt lesznek nagyobb útfelújítások, hamarosan indulnak a munkálatok

• 2024. február 28., szerda •
Idén gyakorlatilag befejezi hároméves felújítási programját az MKIF.
Eldőlt: itt lesznek nagyobb útfelújítások, hamarosan indulnak a munkálatok

A március 15-i hosszú hétvégét követően folytatódnak a tavaly megkezdett felújítások a magyarországi autópálya- és autóútszakaszokon – olvasható a Mandineren.

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a kedvező időjárás miatt időben felvonulhatnak a munkagépek. Simicsku László, a vállalat kommunikációs igazgatója elmondta, az idei munkálatok kilenc hazai gyorsforgalmi utat érintenek – köztük az M3-as, M7-es és M1-es autópályákat is, ahol a legtöbb beavatkozást végzik el. 

Az MKIF kommunikációs igazgatója szerint

lényegében a hároméves felújítási programot szinte készre jelenhetik,

az utolsó év előtt a teljes főpálya mintegy 40 százaléka megújulhat, tehát 2025-re már csak 3-4 százalék marad.

Az MKIF 2022 szeptemberében 1237 kilométeren vette át a meglévő magyarországi gyorsforgalmi út üzemeltetését, fenntartását, fejlesztését.

Nyitókép: MTI fotó / Füzesi Szabolcs 
Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére