Beszakadt egy templom teteje, többen meghaltak

metropol.hu • 2023. október 02., hétfő •
Az áldozatok között gyerekek is vannak.
Beszakadt egy templom teteje, többen meghaltak

Összeomlott egy templom tetőszerkezete az észak-mexikói Ciudad Madero városában a vasárnapi mise közben, a balesetben legkevesebb tíz ember életét vesztette és mintegy ötvenen megsebesültek - írja a helyi hatóságok közlésére hivatkozva a metropol.hu.

Az állam kormányzója arról számolt be, hogy a halálos áldozatok között három gyerek is van.

A tájékoztatás szerint katonák segítségével a mentőegységek munkagépekkel és mentőkutyákkal kutatnak túlélők után a romok alatt. Harminc embernek nyoma veszett - közölte a texasi határ mentén fekvő Tamaulipas állam védelmi minisztériumának szóvivője.

A helyi Foro TV televíziós csatorna hírműsorában a minisztérium szóvivője köszönetet mondott a helyi vállalkozóknak, hogy felszerelést biztosítottak a romok eltakarításához és segítettek a mentési munkálatokban.

José Armando Álvarez, az egyházmegyét vezető püspök elmondta hogy a templomban éppen keresztelőt tartottak, amikor a templom teteje beomlott. Mintegy nyolcvanan lehettek az épületben.

"Jelenleg a mentőcsapatok a szükséges munkálatokat végzik, hogy kimentsék a romok alatt rekedt embereket" - mondta a püspök.

közösség

további frisss

lap tetejére