Átvette az eső az uralmat Vas vármegyében, elsőfokú figyelmeztetéseket adtak ki

• 2023. augusztus 04., péntek •
Mutatjuk, hogy milyen időre lehet számítani pénteken Vas váregyében.
Átvette az eső az uralmat Vas vármegyében, elsőfokú figyelmeztetéseket adtak ki

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint reggelig, kora délelőttig az északi megyékben erősen felhős idő várható, és zápor, zivatar is előfordul. Ezt követően csökken a felhőzet és a csapadékhajlam, a nyugati, északnyugati határ kivételével több órára kisüt a nap. Délután újra erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, ekkor az Alföldön és északkeleten, estétől a Dunántúlon ismét kialakulhat zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül, de zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 37 fok között alakul, északnyugatról délkelet felé haladva várhatók a magasabb értékek. Késő este 20, 27 fok valószínű.

Az OMSZ elsőfokú, vagyis citromsárga riasztást adott ki Vas vármegyére a zivatarok és a felhőszakadás veszélyei miatt is. Előbbinél az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

Arról is írtunk, hogy Kőszegen az elmúlt 24 órában, péntek reggelig 22,5 mm csapadék hullott, de a java még hátra van. 

Orvosmeteorológia

Erős hidegfronti hatás terheli szervezetünket. A megfigyelések szerint ilyenkor a szív-és érrendszeri betegeknél mellkasi fájdalom, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet, valamint a stroke kialakulásának kockázata is magasabb lehet. A frontra érzékenyeknél általános tünetként fejfájás, vérnyomás-ingadozás, szédülés jelentkezhet, valamint az epileptiform rosszullétek gyakorisága is megnőhet, a krónikus betegségek tünetei (ízületi fájdalmak stb.) is felerősödhetnek - koponyeg.hu. 

Forrás: vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére