A „térségben gondolkodás” mindenkinek előnyökkel jár

• 2024. január 02., kedd •
A ”Visitvas” brand alatt Vas vármegye turisztikai szereplői egymást erősítve, együtt jelenhetnek meg a piacon. A lényeg a közös platform – vallja dr. Kondora Bálint, a Vas Vármegyei Turizmus Szövetség elnöke.
A „térségben gondolkodás” mindenkinek előnyökkel jár

Miben áll a térség vonzereje, és ezt hogyan sikerült megfelelően megfogalmazni, kommunikálni a közönség számára? Mik a Szövetség lehetőségei?

 A vármegye turisztikai értéke a sokszínűségében rejlik. Ha egy pontot mégis ki kellene emelni, az a gyógyvíz lenne. Országosan és nemzetközi szinten ezzel azonosítanak minket, nem véletlenül, hiszen csak Sárvár és Bük több millió látogatót vonz a térségbe, és több mint 1 millió vendégéjszakát hoz évről évre. Mi azonban tudjuk, hogy a vármegyében van még jócskán turisztikai érték, amit érdemes megmutatni. Az utóbbi időben az olyan aktív turisztikai célpontok, mint a Kőszegi-hegység, az Őrség vagy a Rába völgye, egyre népszerűbbek a bakancsos, kerékpáros és vízi túrázók körében. Különleges adottságokkal rendelkezik a kemenesaljai mikro-térség, benne a Ság heggyel, de ugyanilyen izgalmakat rejt a megyeszékhely a maga római kori és szakrális értékeivel. A Szövetség ezeket a desztinációkat szeretné egy platformra hozni, a ”Visitvas” brand alatt, melynek a célja, hogy Vas vármegye mint egység jelenjen meg az utazási kínálatban, és egymást erősítve tudjanak a piacra lépni a különálló szereplők.

Miért fontos az egységesség, az összefogás? Mik ennek a technikái, módszerei? Hogyan segítik egymást az együttműködő szereplők?

Minden turisztikai szereplőnek fontos megértenie, hogy – ahogy az élet sok egyéb területén is – itt is az egységben van az erő. Számtalan nemzetközi példát és jó gyakorlatot lehet találni arra vonatkozóan, hogy milyen módon működnek együtt, elsősorban tőlünk nyugatra a turisztikai szereplők. Vagy elég csak arra gondolnunk, hogy mi magunk hogyan választunk utazási célt: Mátra, Balaton, Toscana, Isztria, Tirol stb. Először mindig egy térséget céloz meg az ember, sosem az egyes térségi szereplőket, kisvárosokat vagy szállásokat.

A térségben gondolkodás mindenkinek előnyökkel jár,

mivel az egyes kis szereplők nem látszanak messzebbről, egy németnek nem biztos, hogy mond valamit az, hogy Őrség vagy Vasi-Hegyhát. Ennek fejlesztésében segítségünkre lehetnek a közös marketingfelületek és marketingakciók, a közös kedvezményrendszerek. 

Milyen források segítik a turisztikai fejlesztéseket? Tudnak-e élni ezekkel a szektor szereplői?

Az elmúlt években komoly léptékű központi és uniós forrás érkezett a szektorba, melyek egy része az önkormányzati fejlesztésekben realizálódott.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív program keretében Vas vármegyében is jelentős beruházások történtek, melyek révén például nagyot tudott előrelépni a vármegye kerékpárút-hálózata.

Ez azért is különösen fontos, mivel a pandémia egy soha nem látott fellendülést hozott az aktív turizmus, elsősorban a kerékpáros turizmus terén, érdemes volt tehát erre a területre többet invesztálni. A magánszektor legjelentősebb támogatása országos és megyei szinten is a Kisfaludy szálláshely fejlesztési program volt, melyből az egész kis szálláshelyektől a legnagyobb hotelekig rengeteg helyi szereplő tudott fejleszteni, a vendégfogadás feltételeit javítani. Nem feledkezünk meg azonban arról sem, hogy a vármegye több településén történtek és jelenleg is folyamatban vannak magánerős turisztikai beruházások. 

Mik a kihívások napjainkban ezen a téren? Rendelkezésre áll-e kellő számú munkaerő, és van-e utánpótlás, képzés?

Kár lenne tagadni, hogy számtalan kihívással is küzdünk, melyek között első körben mindenki a munkaerőhiányt említi meg.

A Covid tovább rontotta az egyébként sem rózsás helyzetet, sokan elhagyták a pályát a bizonytalan időkben, és azóta sem tértek vissza erre a területre.

A határ közelsége sem segíti az itt működő vállalkozásokat, hiszen komoly bérversenyt kell kiállniuk az osztrák fizetések tükrében, ennek következtében még a szektorátlaghoz képest is nagyobb a fluktuáció. Bizakodásra adhat okot, hogy a vármegyében mind középfokú, mind felsőfokú turisztikai képzés elérhető, és azok népszerűek is a diákok körében, turisztikai végzettséggel könnyen és gyorsan el lehet helyezkedni a térségben.

Érték-e ma a lokális szemlélet, becsüljük-e, szeretjük-e szűkebb hazánkat? Elvárható-e - és van-e erre vonatkozóan tapasztalat, törekvés -, hogy a gazdaság egyéb szereplői kivegyék a részüket a térség népszerűsítéséből?

A lokalitás egyre nagyobb érték, így a turizmus terén is.

Nemcsak arra gondolok, hogy a helyi értékeinket mint turisztikai termékeket kell a hozzánk látogatóknak élményszerűvé és befogadhatóvá tenni, bár ez is fontos. A  lokalitás abban is rejlik – és a Szövetség szintjén erre is nagy hangsúlyt fektetünk –, hogy a vármegye lakossága felé is kommunikálunk. Fontos elmondani a helyieknek is, hogy egy-egy utazási döntés előtt mérlegeljék, hogy érdemes-e távoli tájakra ellátogatni, vagy esetleg egy közeli, térségen belüli értéket, attrakciót meglátogatni. Működtetünk egy utazástervező blogot is, amely segítséget adhat egy, a vármegye határain belüli utazás megtervezéséhez. Ez mind gazdasági, mind klímavédelmi szempontból fontos, mert ha az utazásra költött pénz helyben marad, és nem terheljük a környezetet azzal, hogy a világ másik felére repülünk, akkor mindenki jól jár, és ki tudja, talán még az élmény is jobb lesz, mert mégiscsak az a lényeg. Ennek a népszerűsítésére pedig érdemes mindenkinek áldoznia.

Elsősorban a turisztikai szektor valamennyi szereplőjét kell meggyőznünk arról, hogy a lokális együttműködés jelentős előnyökkel jár. 


Képek: visitvas.hu, Facebook
 

közösség

további frisss

lap tetejére