- Úgy gondolom, eddig nem lehet panasz a játékunkra. Ha úgy nézzük, hogy két pontra vagyunk az első helyezettől, akkor az eredmények is rendben vannak. Volt amikor nagyon is tetszetős és eredményes játékot mutattunk és volt amikor kevésbé ment a játék a csapatnak, de ami a legfontosabb: a végsőkig küzdöttünk - nyilatkozta Holdmapf Gergő nemrégiben a Haladás hivatalos honlapján. A középpályás kiemelte: a Hali most valóban CSAPAT, mindenki egy irányba húz.
- Mindenben lehet és kell is javulnunk, de az eddigi meccseket tekintve leginkább abban, hogy most négy ponttal többünk kellene, hogy legyen. Tehát még eredményre törőbben kell futballoznunk - fogalmazott a játékos.
Hosszú sérülését maga mögött tudva teljes erőbedobással várja a mérkőzést Németh Márió, aki 10 hónapnyi kényszerpihenő után Kaposváron rúgott újra labdába
- Volt bennem drukk, de nem a sérüléstől való félelem miatt, hanem mégiscsak tíz hónapja nem futballoztam tétmeccsen, Mátyus Jánosnak pedig bizonyítani akartam. Mióta ő az edző, bajnokin még nem látott játszani. Hogy milyen volt így elsőre? Magammal sohasem vagyok elégedett, de a társak azt mondták, voltak jó megoldásaim, szóval megdicsértek. Persze magam is tudom, hogy még nem úgy játszottam, ahogy valójában tudok, de az első lépést megtettem. Remélem a jövőben is kapok lehetőséget. Fizikálisan nem érzem, hogy elmaradásom lenne, ha korábban nem voltam keretben, mindig elmentem kondizni, erősítettem magam. Nyilván tudom, hogy a meccsterhelés más, az az igazi, de jó erőben érzem magam - osztotta meg gondolatait a honlappal Németh Márió. Szerinte a két csapat felkészülési meccse óta szervezettebb lett a mecsekaljai gárda, ettől függetlenül a Haladás ezen a találkozón is győzelemre játszik.
Mindkét együttes 3 győzelem mellett 3 döntetlent és egy vereséget számlál. A pécsiek összefoglalták a csapatok meccstörténelmét. E szerint - a jogelődöket is figyelembe véve - 1955 és 2015 között 76 bajnoki találkozót játszottak le ebben a párosításban, amelyből 70-et az első, 6-ot pedig a másodosztályban rendeztek meg. Az összesített mérleg a pécsiek számára kedvezőbb, hiszen 35 baranyai győzelem mellett 22 döntetlen született, míg 19 összecsapás szombathelyi sikerrel ért véget. A piros-feketék (korábban lila-fehérek) ezek során nem kevesebb, mint 96 gólt szereztek, míg a vasiak 82 találatot jegyeztek fel.
Kizárólag a Rohonci úton lejátszott egymás elleni NB I-es és NB II-es bajnoki mérkőzéseken már inkább a hazaiak voltak eredményesebbek, ugyanis a Haladás 14-szer örülhetett a lefújást követően, ám 14-szer pontot raboltak, 10-szer pedig győztesként térhettek haza a pécsiek. Mindazonáltal a gólok eloszlását tekintve is a házigazdák főlénye mutatkozott meg, 54 hazai találatra csupán 34 érkezett baranyai részről. Leszűkítve a kört, a másodosztályban 3-szor látogattak a Haladáshoz, ezek során 2 vereség mellett 1 döntetlent értek el, 5-2-es gólkülönbség mellett.
A párharc szeptember 13-án, vasárnap 17:00-kor Szombathelyen folytatódik.
Ez sem ígérkezik könnyű meccsnek
További híreink
KO-val nyert az SZKKA, és már a tabella élén áll 
Ahogyan az várható volt, fölényes győzelmet aratott az SZKKA szombaton délután a PC Trade Szegedi NKE felett. Vida Gergő lányai végig vezetve 13 góllal bizonyultak jobbnak az alföldieknél, és átvették ...
Sporttörténelmi siker: szenzációs magyar győzelem Budapesten 
Sporttörténelmi magyar győzelem született a 3. Hungarian Darts Trophyn: Major Nándor 6:4-re legyőzte az első fordulóban Ricardo Pietreczkót, ezzel az első magyar játékos lett, aki European Tour-torna
Szenzáció Belgrádban, világbajnoki döntőbe jutott a magyar birkózó! 
Legyőzte a világbajnoki címvédőt is Fritsch Róbert pénteken a belgrádi birkózó-világbajnokságon, az elődöntőben pedig a számára ismeretlen japán ellenfelén is túljutott, s ezzel bekerült a döntőbe a kötöttfogásúak ...
SZKKA: a szegediek ellen is a győzelem a cél 
Nincs megállás a női kézilabda NBI./B-s bajnokságban. Két idegenbeli győzelem után hazai pályán folytatja a pontvadászatot az SZKKA gárdája. Az eddig hibátlan szombathelyiek a PC Trade Szeged NKE csapatával ...
Újra rendezhetnek MotoGP-futamokat Magyarországon! 
Két hazai helyszín is bekerülhet a nemzetközi gyorsasági versenyek versenynaptárába.
Harmadik bajnokiját is behúzta az SZKKA 
Magabiztos győzelemmel folytatta a bajnokságot az SZKKA csapata. Szigetszentmiklóson, az újonc otthonában esélyeshez méltó módon gyűjtötték be az újabb két pontot. Így pedig háromból három győzelem a
3-0-ra megverte a törököket, továbbjutott a magyar teniszválogatott a Davis-kupán 
A mieink így februárban selejtezőt játszhatnak a döntőbe jutásért.
Ájulásközeli állapotban, de 60 kilométer futás után célba ért a csodálatos Lubics Szilvi a Júlia-Alpokban 
A hétvégén a Júlia-Alpok terepfutóversenyének hatvan kilométeres távját teljesítette Lubics Szilvi Szlovéniában. Az igazán embert próbáló megmérettetés közben lehetősége volt gyönyörködni a hegyvonulatokban, ...
Ismét újonccal csap össze az SZKKA 
Remekül rajtolt az SZKKA az idei bajnokságban. Előbb az egyik nagy riválist, az Esztergomi Vitézeket győzte el idehaza, majd idegenben aratott fölényes győzelmet Gárdonyban. A hétvégén ismét útra kelnek ...
Összeesett és meghalt a korábbi NBA-játékos 
Tengerentúli híradások jelentették, hogy 42 éves korában tragikus hirtelenséggel meghalt Brandon Hunter, az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) egykori játékosa.
Itt az adat: ennyi fizető néző volt az atlétikai vb-n 
A vb-re 120 országból érkeztek szurkolók, a legtöbben, 30 ezren a közép-európai országokból.
Súlyosan megsérült a magyar válogatott egyik legfontosabb játékosa 
Térdsérülés miatt hetekre kidőlt Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója.