Bemutató kölyökkézi mérkőzés a szülők előtt

Szerző: Haladás VSE Fotó: Budai István • 2018. január 31., szerda •
Izgalommal telve várták az utánpótlás fiú növedékek azt a bemutató mérkőzést, melyen tekintélyes számmal jelentek meg a szüleik. Simon Krisztina és Falussyné Kertész Helga tanítványai fergeteges hangulatot varázsoltak az érdeklődők számára megrendezett kölyökkézis összecsapáson.
Bemutató kölyökkézi mérkőzés a szülők előtt

Stílusgyakorlat telt ház előtt. Akár így is jellemezhetnénk a péntek estét a Haladás Sportkomplexumban, minekután a fiú utánpótlásunknál zajló klubmunka közel teltházat generált a kirakatmérkőzésen. Az U9-es kosztályunk és a Brenner iskolában pallérozódó fiatalok egymásnak vetődtek egy fergeteges hangulatú barátságos mérkőzésen, ahol már a bevonulást is masszív vastaps kísérte.  A szülői szerepvállalás amúgy is fontos az élet minden területén, így a sportban cseperedők számára is.  Az edzők által elővezetett gyakorlatokat, értékrendet eszmecsere kell, hogy kövesse odahaza is, így aztán a sportban jelentkező krízisek esetén hamarabb születik iránymutatás a kézilabdás palánta számára. Az egészségnevelés és a versenysport egyaránt megköveteli az edzőtermi szemlélet és az otthoni szociális minták befogadását.  A családias jellegű rendezvény persze ezúttal puritánabb célokról szólt: a szórakoztatást, a sportélményt és a bemutatást tűzte zászlajára.  

Az utánpótlás-nevelés ugyanis nem az eredmények szüntelen hajszolásáról szól.  A korai siker múlandó, a sporttevékenység, a versenyző hosszútávú kinevelése lényegesen fontosabb.  Ahhoz, hogy a fiatalok élvezzék a tanulást, játékos edzésekre, egymás közötti versenyekre van szükség.  Az ifjoncok pedig általában vevők az okításra: jobb benyomást akarnak tenni nevelőedzőjükre, rokonaikra.  Ez volt a pénteki összetartás szimbolizáló barátságos mérkőzés egyik legfontosabb apropója.  Ilyen szempontból tehát kizárólag csak győztesekről beszélhetünk.  Nyertek a fiatalok, hogy versenyhelyzetben bizonyíthattak szüleik előtt. Nyertek a nevelőedzők, hogy végre visszajelzést kaptak hosszú, fáradságos munkájukról.  No, meg persze győztes maga az egyesület is.  A Haladás megszámlálhatatlanul sok fiatalnak biztosít sportolási lehetőséget.

 

közösség

további frisss

lap tetejére