Az nevet, aki a végén nevet!

Szerző: frisss.hu Fotó: Haladás VSE • 2018. április 10., kedd •
A végjátékban fordítva bravúros, 6:5 arányú győzelmet aratott a Veszprém ellen a Swietelsky-Haladás VSE NB I-es futsalcsapata. A szombathelyiek három perccel a derbi vége előtt még kétgólos hátrányban voltak.
Az nevet, aki a végén nevet!

A rájátszás harmadik fordulójában a határozottan jó erőkből álló Veszprém érkezett az Aréna Savariába. Hiába lépett fel támadólag a hazai gárda, a vendégek kontrái rendre veszélyt jelentettek. A 9. percben Tatai góljával meg is szerezték a vezetést. Szerencsére Bencsik szinte postafordultával egyenlített is. Az első félidőben a veszprémiek még kétszer szerezték meg a vezetést, a Hali pedig kétszer egalizált, így a félidő vége 3:3 lett.
Térfélcserét követően egy időre befagyott a 3:3-as állás, ám a 27. percben Tatai, majd pedig a 31. minutumban Boromisza Dániel is bevette Sásdi kapuját, így a vendégek 5:3-as vezetéssel futhattak neki a végjátéknak. A derbi vége előtt 8 perccel döntött úgy Turzó József vezetőedző, hogy átállnak öt a négy elleni játékra, azaz „vészkapussal” küzdenek tovább. A húzás egy darabig nem hozott eredményt, ám a 37. percben megtört a jég és a csapatkapitány Horváth Péter szépített. Nem sokkal később pedig Bencsik találata már az egyenlítést jelentette. Ezt követően egy újabb merész döntés következett: a Haladás kockáztatott és a derbi végének is vészkapussal vágott neki. És ezúttal ez is bejött: Öreglaki az utolsó percben a győzelmet jelentő gólt is megszerezte.
A szombathelyiek végül úgy nyertek 6:5-re, hogy csupán néhány olyan másodperc volt a derbin, amikor ők vezettek. Szerencsére az a néhány pillanat a meccs végén volt!   

A mérkőzés jegyzőkönyve:
Swietelsky-Haladás VSE-FC Veszprém 6:5 (3:3).
Szombathely, 800 néző, vezette: Tamási, Gál P.
Gólszerzők: Bencsik 2 (10., 38.), Horváth P. 2 (18., 37.), Sousa de Santos (20.), Öreglaki (40.), illetve Tatai 2 (9., 27.), Boromisza D. 2 (15., 31.), Püspök (18.)

közösség

további frisss

lap tetejére