Az élvonalbeli futsalbajnokság 15. fordulójában a sokszoros válogatott Lódi Tamást és Harnisch Ákost is soraiban tudó sereghajtó Bőny látogatott az Aréna Savariába, ahol közel 1000 néző fogadta a pályára lépő csapatokat. A derbi elején a hazai szurkolók két kapufa miatt bosszankodhattak, melyek során egyik esetben sem pattant be a laszti a remekül védő egykori szombathelyi Balikó Milán kapujába. A 15. percben aztán szerencsére megtört a jég: a sérüléséből felépült Dróth Zoltán szerezte meg első találatát a Hali zöld-fehér mezében. Nem sokkal később Hajmási is beköszönt, így a félidőben már 2:0-ra vezettek a vasiak.
Térfélcserét követően Lódi és Öreglaki gólváltásának köszönhetően 3:1-re módosult az eredmény. Bogyó találatával viszont 3:2-re zárkóztak a vendégek. A 38. percben Michel Melo gólja után úgy tűnt, hogy eldőlt a derbi, ám a bőnyiek ezt nem vették tudomásul és Lódi második találatával ismét felzárkóztak és a végjátékban eléggé közel jártak az egyenlítéshez is. Szerencsére ez nem jött össze nekik és a Haladás, ha nehezen is, de 4:3-ra megnyerte a derbit.
A szombathelyiek győzelmüknek köszönhetően továbbra is a tabella harmadik helyén állnak. Turzó József együttese legközelebb február 26-án, hétfőn lép pályára bajnoki mérkőzésen, még pedig közvetlen üldözője, a Dunaferr otthonában.
A hiba kijavítva
További híreink
Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban van, a kezelésére gyűjtenek ![Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban van, a kezelésére gyűjtenek Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban van, a kezelésére gyűjtenek](/img/3127_1954_35ddb779adaa4ae0a1e9832690d37598.jpg)
Szörnyű hír érkezett az Egyesült Államokból: a Floridában élő tornász olimpiai bajnok Ónodi Henrietta súlyos szívrohamot kapott, jelenleg is kórházban van, és a kezelésére gyűjtenek.
Vészhelyzet! Két nappal a verseny előtt változtatni kell a magyar olimpiai csapaton ![Vészhelyzet! Két nappal a verseny előtt változtatni kell a magyar olimpiai csapaton Vészhelyzet! Két nappal a verseny előtt változtatni kell a magyar olimpiai csapaton](/img/3127_6415_1c35a574185f4c7fac614b636fdcd868.jpg)
A két egymást váltó sportolónk barátsága is ráment a kvalifikációs viaskodásra, most egy sajnálatos sérülés miatt fordult a kocka.
Jubileumi csatafutás az olimpia jegyében ![Jubileumi csatafutás az olimpia jegyében Jubileumi csatafutás az olimpia jegyében](/img/3127_2558_IMG_20230729_160805_.jpg)
Július 27-én, a párizsi olimpiai játékok megnyitója utáni napon rendezik meg Szentgotthárdon a 20. Szentgotthárdi Csata Emlékfutást. A jubiláló rendezvény célja - a kezdetektől fogva – hogy
Olimpiai étkezés Párizsban: a szervezők célja az állati eredetű termékek felére csökkentése ![Olimpiai étkezés Párizsban: a szervezők célja az állati eredetű termékek felére csökkentése Olimpiai étkezés Párizsban: a szervezők célja az állati eredetű termékek felére csökkentése](/img/3127_7291_2d07b3bfff2f4c3b9eeb71fa5015e983.jpg)
Kiegyensúlyozott vegetáriánus menü biztosítására törekszenek.
Ketrecharcgála 8 nemzet sportolóival, jótékony felajánlással Szombathelyen ![Ketrecharcgála 8 nemzet sportolóival, jótékony felajánlással Szombathelyen Ketrecharcgála 8 nemzet sportolóival, jótékony felajánlással Szombathelyen](/img/3127_1045_DSC_9528.JPG)
Nyolc ország MMA harcosai összesen 18 mérkőzést játszanak majd egy közelgő ketrecharcgálán Szombathelyen. Kiderült, hogy hat sportolóval képviselteti majd magát Kína, de nem csupán ezért érdekes a program. ...
Meghalt Solti Antal, a magyar tőrvívás meghatározó egyénisége ![Meghalt Solti Antal, a magyar tőrvívás meghatározó egyénisége Meghalt Solti Antal, a magyar tőrvívás meghatározó egyénisége](/img/3127_8326_448766141_1014603910665132_380401713658394959_n.jpg)
Rövid betegség után, 75 éves korában elhunyt Solti Antal, a magyar tőrvívás meghatározó egyénisége.
Még el sem kezdődött, de már újabb két aranyérmünk van az olimpián! ![Még el sem kezdődött, de már újabb két aranyérmünk van az olimpián! Még el sem kezdődött, de már újabb két aranyérmünk van az olimpián!](/img/3127_2429_6b7922dd033b4389b0704f977f465012.jpg)
A korábbi kettő helyett már hétnél tart Magyarország. Négy nap múlva lesz a megnyitó Párizsban.
Holtan találták meg az eltűnt kézilabdázót ![Holtan találták meg az eltűnt kézilabdázót Holtan találták meg az eltűnt kézilabdázót](/img/3019_4907_kezis.jpg)
A trnavak.sk oldal beszámolója szerint holtan találták meg az eltűnt kézilabdázó Simsik Cynthiát.
Lerántjuk a leplet a cukorról: mit, mennyit és mikor ehetünk belőle, ha sportolunk ![Lerántjuk a leplet a cukorról: mit, mennyit és mikor ehetünk belőle, ha sportolunk Lerántjuk a leplet a cukorról: mit, mennyit és mikor ehetünk belőle, ha sportolunk](/img/3019_4837_sport.jpg)
A tévhitekkel ellentétben a cukor nem feltétlenül hizlal, csak az nem mindegy, hogy mikor, mennyit és miért fogyasztjuk. A vg.hu összefoglalója.
Hallott már ilyet? Levágatta az ujját, hogy utazhasson a párizsi olimpiára! ![Hallott már ilyet? Levágatta az ujját, hogy utazhasson a párizsi olimpiára! Hallott már ilyet? Levágatta az ujját, hogy utazhasson a párizsi olimpiára!](/img/3127_6625_a43d93a9cf3b4daca553a377a2a69b32.jpg)
Elhivatottság vagy fanatizmus? Egészen megdöbbentő ötlettel állt a felesége elé az ausztrál gyeplabdázó.
Új fejlesztési csomaggal érkeztek Verstappenék a Hungaroringre ![Új fejlesztési csomaggal érkeztek Verstappenék a Hungaroringre Új fejlesztési csomaggal érkeztek Verstappenék a Hungaroringre](/img/3127_9221_96ca977c1f3d424ca0b9d1929935c960.jpg)
Mogyoródon, a 39. Forma–1-es Magyar Nagydíj előtt jelentették be, hogy az év végén Kevin Magnussen is távozik a Haas csapatától.
Megvan, mikor pótolják a szombatról elhalasztott Balaton-átúszást ![Megvan, mikor pótolják a szombatról elhalasztott Balaton-átúszást Megvan, mikor pótolják a szombatról elhalasztott Balaton-átúszást](/img/3127_8210_57346487_b12fba9490d2677c8dedb0c1d34db95d_wm.jpg)
A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján – a Balatoni Vízirendészeti rendőrkapitány egyetértésével – a szervezőbizottság úgy döntött, hogy a 42. Lidl Balaton-átúszást ...