Önvezető autóknak épül tesztpálya Zalaegerszegen

Frisss.hu/Origo.hu • 2017. március 06., hétfő •
Kizárólag tesztelési és fejlesztési célokat fog szolgálni.

500 kilométeres körzetben nincs a 40 milliárdos beruházáshoz hasonló. A pálya 250 hektáros területen kap helyet Zalaegerszeg mellett, első üteme már idén elkészülhet, később pedig az ország első nagysebességű oválpályája is felépülhet rajta.

A végleges tervek egy hónapon belül elkészülhetnek. Az oválpályán a tervek szerint akár 250 km/h-val is lehet majd körözni. Városi környezetet is felhúznak a pálya mellett, hogy a közúti tesztelés is megvalósuljon, amire Magyarországon és a világ többi részén nincs lehetőség.

Fotó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

A tesztpálya elsősorban a hazai autógyártóknak készült, ám a globális autóipari beszállítókat is várják, szeretnék őket idecsábítani. A pályához teljes infrastruktúrát építenek ki garázsokkal, műhelyekkel, laborokkal és saját benzinkúttal. A nyilvános és fejlesztési részek külön lesznek választva a teljes diszkréció érdekében.

via Origo

közösség

további frisss

lap tetejére