A Mozaik Múzeumtúra érinti a vasi megyeszékhelyt is

MTI • 2017. március 14., kedd •

Új programokkal folytatódik a Mozaik Múzeumtúra kezdeményezés, amelynek célja a múzeumok sokszínű kulturális kínálatának népszerűsítése a 8-16 éves korosztályban.

Ebben az évben is a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával zajlik a 2014-ben elindult Mozaik Múzeumtúra program, amelyhez számos új múzeum is csatlakozott.

A tavaly ősszel elindított Roadshow március és május között ismét hat városba - Egerbe, Sopronba, Szombathelyre, Szolnokra, Szegedre és Veszprémbe - látogat el, hogy egész napos rendezvények segítségével közvetlenül érje el a fiatalokat.

A Mozaik Múzeumtúra friss kezdeményezése az iskolai edukációs rendezvények szervezése a Felelős Szülők Iskolájának együttműködésével. A szervezők fontosnak tartják, hogy a fiatal korosztályt iskolai környezetükben is megszólítsák, ezért játékos vetélkedőkkel, feladatokkal, kitelepülő múzeumpedagógiai foglalkozásokkal kívánják felhívni a figyelmüket a múzeumok sokszínű kínálatára, valamint a múzeumba járás örömeire.

Tavasszal a program bemutatkozik több budapesti kulturális, oktatási és családi rendezvényen, így a tervek szerint jelen lesznek a Legyen élmény a tanulás! elnevezésű oktatási rendezvényen, a gyermeknapi családi fesztiválon, valamint a Múzeumok Majálisán és a Múzeumok Éjszakáján is.

A Mozaik Múzeumtúra elemét képezik a speciális múzeumtúrák is, amelyekbe a múzeumokat egy közös szempont: az aktuális témához való kapcsolódásuk, a közös tematika vagy földrajzi elhelyezkedésük alapján válogatják össze.

Az 1956-os emlékévhez kapcsolódóan még tart az '56-os Múzeumtúra program, melybe az 1956-os tematikájú budapesti kiállításokat gyűjtötték egybe, a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesületével közösen pedig idén is egynapos városnéző múzeumtúrákat hirdetnek, amelyek során egy-egy város múzeumait kulturális látnivalóit lehet felkeresni.

Változatlan szabályokkal folytatódik az online matricagyűjtő-játék, amelyhez egy okostelefonra és a Mozaik Múzeumtúra mobil alkalmazásra van szükség. A mobil alkalmazás segítségével csaknem 400 múzeum ismerhető meg; közöttük tematika, lakhely, kirándulási célpont vagy a múzeumok nevei alapján is lehet keresni, a nyitóképernyőn pedig mindig friss információk, kiállításajánlók találhatók.

közösség

további frisss

lap tetejére