Újabb 20,4 milliárd forint jut kkv-k épületenergetikai fejlesztéseinek támogatására

MTI, technokrata.hu • 2019. október 02., szerda •
Az igényelhető vissza nem térítendő összeg 3 és 100 millió forint között lehet.
Újabb 20,4 milliárd forint jut kkv-k épületenergetikai fejlesztéseinek támogatására

Újabb 20,4 milliárd forintos kiírás jelenik meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) épületenergetikai fejlesztéseinek támogatására a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, az igényelhető vissza nem térítendő összeg 3 és 100 millió forint között lehet – mondta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A megújuló energia használatát és az energiahatékonyság növelését célzó fejlesztések támogatására kedden jelenik meg a felhívás, amelyre november 11-e és 2020. január 15-e között adhatók be a pályázatok – ismertette, hozzátéve, hogy a közép-magyarországi régió területén kívül megvalósuló projektekhez igényelhető forrás.

A májusban megjelent hasonló kiíráshoz képest bővült a támogatható vállalkozások és tevékenységek köre, valamint jelentősen nagyobb az elnyerhető összeg – hívta fel a figyelmet Rákossy Balázs.

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára elmondta: a támogatás segíti a kkv-k rezsiköltségeinek csökkentését, a beruházások megvalósításával kisebb lesz az energiafelhasználás és a károsanyag-kibocsátás, tehát klímavédelmi szempontból is jelentős eredményt várnak, valamint a nemzeti szintű energiafüggetlenséget is erősíti a pályázat.

Kiemelte, hogy a kiírást egyszerűsítették a korábbihoz képest, ezzel csökkennek a jelentkezők adminisztratív terhei.
Rákossy Balázs felidézte, hogy a Ginop 2700 milliárd forintos keretén belül energetikai fejlesztések támogatására 59,5 milliárd forint áll rendelkezésre.

A most megjelenő kiírás keretében pályázni lehet egyebek mellett napkollektoros rendszer, valamint napelemes rendszer telepítésére, hőszivattyú rendszerek alkalmazására, épületek hőtechnikai adottságainak javítására, melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére és beltéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására – mondta.

A támogatás a beruházások elszámolható költségeinek 55 százaléka lehet. Kaderják Péter kitért arra, hogy a nemzeti energiastratégia kiemelt célja Magyarország magas energiaimport-függőségének csökkentése, a hazai energiaellátás függetlenedésének elősegítése nemzetgazdasági és helyi, egyéni fogyasztói szinten is.

Ezért támogatják azokat a törekvéseket, amelyek erősítik a lehetőleg helyben rendelkezésre álló energiaforrások felhasználását, illetve az energiafogyasztás csökkentését, az energiahatékonyság javítását – fogalmazott az államtitkár.

A pályázók számára kedvező változások között említette azt is, hogy megszűnik a támogatás kötelezően komplex jellege, tehát az energiahatékonyságot növelő tevékenységek és a megújuló energia alapú technológiák alkalmazásának kötelező kombinációja.

közösség

további frisss

lap tetejére