Új bérlakások épülhetnek a szegény-telep helyén Szombathelyen

EB • 2012. november 06., kedd •
Kedden délben megkezdődtek a bontási munkálatok a Homok utca 13-as szám alatti szegény-telepen. A ház egykori lakóinak a szombathelyi önkormányzat biztosított lakhatást, helyén pedig új bérlakások épülhetnek.

A 2010-es választások után döntött úgy az önkormányzat, hogy felszámolja a Szombathelyhez méltatlan lakókörnyezetet. Az 1920-ban, eredetileg téglagyári munkásoknak épült ház az utóbbi években szociális lakásként funkcionált, fel azonban soha nem újították- ismertette az előzményeket a helyszinen Marton Zsolt, alpolgármester. A bontást több körben versenyeztették, végül a korábbi ajánlat harmadáért végzi el a munkálatokat a kivitelező- tette hozzá.

Marton Zsolt és Szakály Gábor

A jövő héten már a tereprendezés is befejeződhet, és a későbbiekben mindenképpen lakásszükségletek kielégítésére kívánják hasznosítani a területet- hangzott el a tájékoztatón. Erre azért is lesz szükség, mert egyre nagyobb az érdeklődés -országos szinten is- a bérlakás rendszer iránt. Szakály Gábor tanácsnok elmondta, az intézkedéseknek hála 28 millió forinttal csökkent a be nem fizetett lakbérekből összegyűlt hátralék.

Jelenleg az új bérlakások építésének előkészületei zajlanak. Az önkormányzat szeretné a fiatal, kezdő családokat is megcélozni, hisz fontos, hogy ők Szombathelyen találjanak otthonra, a városban telepedjenek le és vállaljanak munkát.

Újságírói kérdésre Szakály Gábort beszélt arról is, hogy folyamatosak a kiköltöztetések, a Jáki úton is a napokban kezdtek lebontani egy épületrészt, és a Györki utcában is négy család lakik már csupán. A tanácsnok hangsúlyozta: Szombathelyen nem történhet meg, hogy bárki is az utcára kerüljön, mindenkinek biztosítanak lakhatást.

közösség

további frisss

lap tetejére