Történelmi lépés: női motorvonat-vezetők állhatnak szolgálatba

frisss • 2012. november 09., péntek •
Budapest, Sopron; 2012. november 9. – A magyar vasúttörténet során először állhatnak szolgálatba női motorvonat-vezetők. A MÁV Csoport és a GYSEV Zrt. közös felhívásban keres motorvonat-vezető gyakornokokat, elsősorban a két cég más munkakörben dolgozó alkalmazottai közül, akik a 13 hónapos képzést követően állhatnak munkába motorvonat-vezetőként.

A több mint 160 éves hazai vasúttörténet során még egyszer sem fordult elő, hogy női mozdony- illetve motorvonat-vezetőket alkalmazott volna valamelyik vasúttársaság. Erre januártól lesz lehetőség: a MÁV-TRAKCIÓ és a GYSEV is felhívást tesz közzé, amelyre férfiak és nők is jelentkezhetnek, az állásokra elsősorban a két vasútvállalat más munkakörben foglalkoztatott dolgozóinak jelentkezését várják. A MÁV Csoport és a GYSEV az utóbbi hónapokban szorosabbra fűzte kapcsolatát, az eddigieknél jobban összehangolja tevékenységét, kölcsönösen segítve egymás munkáját – mutatja ezt az egységes felhívás is.



A GYSEV és a MÁV-TRAKCIÓ állományában a múltban sem volt és jelenleg sincs női mozdonyvezető illetve motorvonat-vezető. Amennyiben nők is jelentkeznek a felhívásra és megfelelnek a felvételi követelményeknek, jól teljesítenek a kiválasztás alkalmával, valamint sikeres vizsgákat tesznek, ők lehetnek a két vasúttársaság történetének első női motorvonat-vezetői. A hagyományos mozdonyoknál korábban azért nem volt erre mód, mert a szerelvények esetleges össze- illetve szétkapcsolásához jelentős súlyt (csavarkapocs) kell emelni. Bár a mostani munkavédelmi szabályok nem tartalmaznak erre vonatkozó konkrét tiltást, ez a művelet nem kimondottan ajánlott a hölgyek számára. A legutóbbi mozdonyvezető tanfolyamra jelentkező 489 fő közt nem volt egyetlen nő sem.

A korszerűbb motorvonatoknál – lévén azok központi ütköző- és vonókészülékkel felszereltek – üzemszerű működés közben nincs szükség hasonló fizikai munkára, azaz ezen járművek vezetéséhez általában nem szükséges a fent jelzett komoly fizikai teljesítmény. Most ilyen állásra keres a két vállalat jelentkezőket.

A MÁV-TRAKCIÓ-nál és a GYSEV-nél 2013 januárjától kezdhetik meg a tanfolyamot motorvonat-vezető gyakornokként azok, akik felvételre kerülnek. A jelentkezőknek vállalniuk kell a 13 hónapos szakmai tanfolyam elvégzését, ahol elsajátítják a dízel- és villamos motorvonat vezetésével, üzemeltetésével kapcsolatos ismereteket.
A konkrét állásajánlatok, felhívások a jövő héten jelennek meg a MÁV-TRAKCIÓ valamint a GYSEV honlapján illetve a munkavállalóknak szóló belső fórumokon.

közösség

további frisss

lap tetejére