Baráthné Molnár Mónika, a Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatója elmondta, országos szinten is innovatív kulturális kezdeményezés ez, mert ökokönyvtári funkcióban szeretnék majd működtetni. Ez azt jelenti, hogy iskolai foglalkozások, bemutatók, klubok, táborok helyszíne lehet a természettel szoros kapcsolatban lévő épület. Az olvasóterem 63, a hozzá tartozó terasz pedig 52 négyzetméteres lesz. Összesen 66 millió forintba kerül az új épület, amelynek kivitelezése várhatóan hat hónapig tart. Nemcsak Kámon és Herény lakóira, hanem Szombathelyről és környékéről is sok érdeklődőre számít az új kámoni fiókkönyvtár, melynek kialakítására a korábbi épület eladásából és önkormányzati forrásból lesz fedezet.
Tavasszal új helyre költözik a Szófia utcai fiókkönyvtár
További híreink
Szantorini: elképesztő küzdelem a túlélésért 
Drámába illő események történnek a görög szigetvilágban. A múlt hét óta szinte folyamatosan rázkódik a talaj Szantorini alatt. A görög kormány rendkívüli állapotot hirdetett a magyarok körében is népszerű ...
A békülés kezdete: Trump feloszlatja az orosz oligarchákat szankcionáló munkacsoportot 
„Ez a politika alapvető gondolkodásmód- és szemléletváltást igényel” – írta közleményében az igazságügyi minisztérium.
Sorra újulnak meg a falvak és a kistelepülések, újabb forrásokat nyit meg a kormány 
Gyopáros Alpár arra biztatta a magyar falvak polgármestereit, hogy éljenek a Magyar falu program adta lehetőségekkel.
Próbálkozik a tavasz: lassan melegszik az idő 
Az országban több helyen megélénkülhet a szél.
Kiderült, mennyi otthont segítenek a szociális tűzifa programban 
Fülöp Attila hangsúlyozta, az elmúlt 14 évben a kormány csaknem 52 milliárd forintot fordított a tüzelőanyag-programban arra, hogy télen a rászorulóknak biztosítsák a „lakás melegét”.
Megbetegedett Ferenc pápa 
Napok óta hörghurut miatt betegeskedik a 88 éves Ferenc pápa.
Ezekkel a lépésekkel segíti a kis- és középvállalkozásokat a kormány 
A Demján Sándor-program számos eleme elindult már. A kormány segíti a vállalati beruházásokat vagy épp a céges honlapok fejlesztését.
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen 
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új díjakat vezetne be az import e-kereskedelmi csomagokra, annak érdekében, hogy szabályozza a többségében Kínából érkező, az uniós szabványoknak nem megfelelő ...
Itt a rangsor: ez Magyarország 10 legjobb gimnáziuma 
Megjelent az MCC Országos Gimnáziumi Rangsora!
Megnyerték a Skandináv lottó főnyereményét 
Február ötödikén húzták ki a Skandináv lottó 6. heti nyerőszámait. Egy szerencsés nyertes vitte el a több mint 155 millió forintot érő főnyereményt, emiatt jövő héten ismét 70 millió forinttal gazdagodhat ...
Rekordmértékben nőtt a bevándorlás Franciaországban 
A francia belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 2024-ben a bevándorlás új csúcsot ért el, jelentős növekedést mutatva a kiadott vízumok és tartózkodási engedélyek számában.
Medvetámadás Ózdon: autójukba bújtak az emberek a fenevad elől (VIDEÓ) 
Vadászokat vett célba a méretes vadállat.