Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára azt mondta, kedd reggel nyílt meg a jelentkezési lehetőség, amellyel percenként tizenketten élnek. Azok a hallgatók nyújthatják be az igényüket, akik legalább az első félévüket sikeresen befejezték. Ők nyertes pályázat esetén visszamenőleg a teljes tanévre megkapják az ösztöndíjat, összesen 640 ezer forintot. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke hangsúlyozta, az ösztöndíjprogram segítségével mérsékelhető, sőt akár meg is oldható az egészségügyben tapasztalható szakképzett munkaerő hiánya. Az elbírálás során előnyt élveznek majd az ápolónak, mentőtisztnek, védőnőnek tanulók, mivel ezek hiányszakmák, de a többi egészségtudományi területről ugyanúgy lehet pályázni. A pályázatok benyújtási határideje március 18-a. A támogatást azok igényelhetik, akiknek a 2018/2019-es tanév első szemeszterének megkezdése előtt még legalább két félévük volt hátra a képzésükből, és akik sikeresen lezárták a 2018/2019-es tanév első szemeszterét. A pályázóknak vállalniuk kell, hogy elvégzik a felsőoktatási alapképzést, és utána öt éven belül legalább két évig teljes munkaidőben magyarországi közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál dolgoznak a megszerzett szakképzettségnek megfelelő jogviszonyban – írták a sajtóanyagban.
Szombathelyi főiskolások is pályázhatnak a most megnyílt ösztöndíjra
További híreink
A Díjbeszedő Holding Zrt. felel a mérőórák leolvasásáért vármegyénkben 
Hat újabb területen, közte a mi vármegyénkben kezdte meg szolgáltatását a Díjbeszedő Holding Zrt. az elmúlt hetekben. A korábban a fővárosban és Észak-Magyarországon működő vállalat április végén
Életfogytiglanra ítéltek egy kétéves gyereket Észak-Koreában, mert Bibliát találtak a szüleinél 
Amerikai jelentések szerint Észak-Koreában 70 ezer keresztényt tartanak fogva.
Háború a teniszsalakon is: inkább kifütyülték az ukrán sportolót, mert nem fogott kezet fehérorosz ellenfelével sem (VIDEÓ) 
Marta Kosztyuk tartja magát korábbi fogadalmához: addig nem ráz kezet egyetlen orosz, illetve fehérorosz sportolóval sem, míg háború zajlik az anyaországában.
Rendkívüli: újabb földrengés volt Romániában 
A földmozgás erőssége 3,4-es volt a Richter-skálán.
Zsinórban negyedszer is bajnok a Falco 
A gárda 84–68-ra verte az Arena Savariában a trónkövetelő Arconic-Alba Fehérvárt a finálé ötödik felvonásán, így továbbra sem talál legyőzőre idehaza.
Így döntött a család: Suhajda Szilárd teste az Everesten marad 
Az ATV Híradó úgy tudja, hogy ha meg is találják a keresésére indított légimentők, a család kérésére a holttest a hegyen marad.
Tűzoltóállomásból játszótér - gyermeknap alkalmából kinyíltak a szertárak Vas vármegyében is 
Gyermekzsivaj töltötte meg a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság központi épületét vasárnap délelőtt.
Brutális drogjárvány pusztít Amerikában: zombiként járnak az emberek az utcákon - megrázó videó 
Borzalmas felvételek mutatják, milyen pusztító áldozatokkal jár a philadelphiai kábítószer-járvány. A Kensington negyed – amely a szabadtéri drogpiacáról vált hírhedtté – teljesen tele van ...
Hiába tért vissza a magyarok nagy kedvence, elképesztően megdrágult 
A háztartási keksz 70 százalékkal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt, és ennek következtében szinte luxuscikk lett a klasszikus Pilóta keksz is. Pedig épphogy visszatért a piacra.
Kitört a kommentháború a Facebookon Suhajda Szilárddal kapcsolatban 
Miután a Suhajda Szilárdért indított mentőcsapat egyik tagja elmondta, hogy mindent megtettek a hegymászóért, de nem találták meg, abbahagyják a keresést. A közösségi médiában azóta egymásnak estek a
Új androidos vírus ütötte fel a fejét, több tízezer készülék lehet fertőzött 
Hiába dolgoznak napról napra azért a különböző, szoftverbiztonsággal foglalkozó cégek, hogy a felhasználók számára a lehető legbiztonságosabb környezetet teremthessék meg, néha még ők sem tudnak elég
Esélye sem volt a sofőrnek a sártengerrel szemben - videó 
Sártenger sodort el egy autót Spanyolország délkeleti részén, amikor a sofőr át akart hajtani egy villámáradáson. Az erről készült felvételt a TV2 Tények is bemutatta.