Teljesen kiégett egy román teherautó Szombathely határában, a 86-os út mellett hétfőn - számolt be a Vas Népe. A jármű a 86-os főút várost elkerülő szakaszáról egy földútra hajtott rá, ahol a nagyon felázott talajon több száz métert haladt, majd megsüllyedt, itt gyulladt ki. A román sofőr elmondása szerint csak félre akart állni. A szombathelyi tűzoltókat nem is a sofőr, hanem az elkerülő úton elhaladó egyik autós értesítette, aki azt hitte, hogy szalmabálák égnek. A kiérkező tűzoltók is csak nagyon nehezen tudták megközelíteni a helyszínt a felázott földúton, eközben derült ki, hogy nem szalmabálák, hanem a bálák mögött álló teherautó ég teljes terjedelmében. A jármű számítógépeket szállított, ezek teljesen megsemmisültek, a sofőr is csak a hátizsákját tudta megmenteni a járműből. Úgy tudjuk, hogy a gépkocsi nem volt régi, és jó műszaki állapotban volt.
Számítógépeket szállító autó égett ki
További híreink
Ilyenkor legszebb az erdő
Erdészek segítségével fedezték fel a szombathelyi óvodások a Saághy parkot nemrég. Ma zárul az Erdők Hete rendezvénysorozat, amelyet 1997 óta szerveznek meg országszerte.
Mezőgazdasági kisüzemek támogatására hirdetnek pályázatot
A legkisebb gazdálkodók is számíthatnak a kormányra, ezért is hirdetnek egyszerűsített pályázatot a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatására - közölte az agárminiszter a Facebook-oldalán szombaton ...
Érvényben marad a 62 év felettiek ingyenes fogászati ellátására vonatkozó szabályozás
A családügyi szervezetek, valamint az Idősek Tanácsa nem támogatja a jogosulti korhatár emelését a fogászati ellátásban, ezért a kormány nem változtat a szabályokon - közölte szombaton az MTI-vel a Kulturális ...
Nemzeti Vágta - Vasárnap rendezik a döntőt Szilvásváradon
Vasárnap rendezik az idén háromnapossá bővült Nemzeti Vágta döntőjét. Az eseményen 15 előfutamban 60 magyarországi és külhoni település felnőtt lovasa versenyezhet a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban ...
Nemzeti gyásznap: Emlékezés az aradi vértanúkra
Ma 175 éve, 1849. október 6-án végezték ki a pesti Újépület udvarán gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt, és Aradon a 1848–49. évi szabadságharc tizenhárom honvédtisztjét.
Problémás elektromos autók: ezeket a modelleket jobb messziről elkerülni
A technológia új, ezért korántsem kiforrott, az ár viszont magas, de a kereslet csökkenése miatt lejtőre állt – a villanyautók vásárlása tehát még mindig számos kockázattal jár. A problémás elektromos ...
Minden idős embert érintő döntés született
„Az idősekről gondoskodás, a generációk közötti együttműködés támogatása a magyar családpolitika kiemelt része” – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Kutya show Vasszécsenyben - Harmadszor rendezik meg a Gellén Tibor Memorial Kutyakiállítást
Kutyakiállítás lesz jövő hétvégén a vasszécsenyi Ó-Ebergényi kastély ősfás kertjében: akiták, pásztorkutyák, dogok, bulldogok, dobermannok, vizslák, hobbi-keverékek és minden más kutyafajta, amit csak ...
Egy férfi fejbe lőtte magát a törökbálinti posta előtt
A rendőrség megerősítette, hogy bűncselekmény gyanúja nem áll fenn, és az esetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.
Rámosolygott valakire a szerencse, telitalálat volt az Eurojackpoton
Kihúzták az Eurojackpot pénteki nyerőszámait, s ennek egy valaki nagyon örülhetett, ugyanis teliltalálatot ért el. A szerencsés nyertes nem Magyarországon adta fel a szelvényt, nyereménye több mint 80 ...
Egy raktárban porosodó, három milliárd forintot érő festményt találtak Caprin
A képet nem más, mint Pablo Picasso festette.
Beindult a gyermekbetegségek szezonja, így vizsgáztak a Kréta-igazolások
A tanév első hónapja után a fertőzéses eredetű, főként légúti betegségek terjednek igazán a gyerekközösségekben. Van, hogy egy nap 40 igazolást állítanak ki, de egyszerűsödött az adminisztráció