Az összetartozást hivatott erősíteni a szombathelyiek körében a tavaly ősszel elültetett születések fája, és ugyanezzel a céllal vezette be az önkormányzat a babaköszöntő csomagot, és benne a polgárlevelet, amelyet minden újszülött megkap a városban. Mintegy négyszáz civil szervezet kapott meghívást arra a tájékoztatóra, ahol a pályázat feltételeivel lehet megismerkedni. Bíznak benne hogy minél több közösség megtartó rendezvény és infrastrukturális fejlesztés valósul meg ennek nyomán. Összesen 17 felhívást tesznek közzé a CLLD-program keretében várhatóan az év közepéig. Ezek közül az első február 11-én jelent meg. A projekt segítségével a helyi közösségek saját maguk tehetnek a térség fejlődéséért, úgy hogy közben megerősödnek az együttműködések, a szervezetek közötti kapcsolatok.
Sok pénzt kaphatnak azok a szervezetek, amelyek a szombathelyi identitást erősítik
További híreink
Idén eddig 30 százalékkal több a kullancscsípés miatt kezelt betegek száma 
Az idei évben a szokásosnál is sokkal több kullancsra kell számítanunk - hívják fel a figyelmet a szakemberek, akik azt is kiemelik: érdemes átnézni magunkat és a családtagjainkat minden alkalommal, miután ...
Búcsúval emlékeztek Szent Kvirinre 
Szent Kvirin életének és hitének állít emléket minden évben a szombathelyi szalézi közösség, az idei búcsút vasárnap tartották.
Közismert brüsszeli magyargyűlölőkkel kerültek egy pártcsaládba Karácsony Gergelyék 
Többször is Magyarországot támadó határozatokat fogalmaztak meg azok az EP-képviselők, akikkel mostantól egy pártcsaládba tartozik a Párbeszéd.
Ha eddig azt gondolta, a magyar gyorshajtókat büntetik szigorúan, akkor most nézze meg ezt 
Korábban nagy felháborodást okozott a magyar autósok körében, hogy a rendőrség módosította a gyorshajtások büntetési határát. Emiatt a rendőrségnek még tisztáznia is kellett az ügyben az állításait, de ...
Fidesz: A baloldal képviselői ezen a héten is megfúrták a pedagógusok béremelését 
A magyar pedagógusok átlagbére 800 ezer forintra emelkedik, ha Brüsszel kifizeti a Magyarországnak járó uniós forrásokat és végre tudjuk hajtani a tervezett pedagógus-béremelést - írja legújabb közleményében ...
„Nem adták fel, mert tudták, hogy csak egy hazájuk van: Nagy-Magyarország” – Nemzeti széthúzás helyett összetartozás 
„Új hazát nem lehet keresni. Csak pénzt lehet keresni, s a pénz birtokában tartózkodási helyet.” (Márai Sándor)
A halálba zuhant egy szurkoló a River Plate mérkőzésén 
Felfüggesztették a River Plate–Defensa Justicia labdarúgó-mérkőzést Argentínában, miután egy szurkoló 15 métert zuhant, és meghalt a lelátón.
Nógrádban még tél van, 0,9 fokot mértek 
Vasárnap hajnalban mindössze 0,9 Celsius-fok volt a Nógrád vármegyei Zabarban, vagyis majdnem fagyott – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat reggel a Facebook-oldalán.
Egységes a nemzet, bárhol is legyenek a határok 
Ma van a nemzeti összetartozás napja, 103 év e napon írták alá a trianoni békeszerződést, amely szétszakította hazánkat.
Több mint harminc napja bolyong négy gyerek a kolumbiai dzsungelben 
Május elsején lezuhant egy repülőgép Kolumbiában. A katasztrófát csak négy gyermek élte túl, ők a nyomok alapján azóta a dzsungelben kóborolnak. Rengetegen keresik őket, a „kudarc nem opció”. ...
Sosem hallott részletek: ilyen állapotban indult neki Suhajda Szilárd a Mount Everestnek 
„A személyzet is köhög, én is köhögök” – fogalmazott naplóbejegyzésében a magyar hegymászó.
Ismét Magyarországon palackozhatják a világ egyik legnépszerűbb üdítőjét 
Átadták pénteken a Szentkirályi Magyarország Kft. új, nagy teljesítményű PET-palackozó gyártósorát. A 2,8 milliárd forint értékű beruházás a vállalat ötéves fejlesztési programjának első ütemében épült ...