Rövid izzótörténelem

Szponzorált tartalom (x) • 2020. szeptember 17., csütörtök •
Az elektromos izzók nagyjából 150 évvel ezelőtti megjelenése óriási hatást gyakorolt az emberiség életmódjára. Ennek köszönhetően teljesen átalakult az élet ritmusa, a munkavégzés és az alvás is. De mit is kell tudni erről a kicsi, de annál nagyobb jelentőségű találmányról?
Rövid izzótörténelem

A kezdetek

A legenda Thomas Edisonhoz köti a villanykörte felfedezését, pedig ő csak tökéletesítette azt. Valójában hosszú út vezetett addig, amíg az amerikai feltaláló 1879-ben bejegyeztette szabadalmát. A történészek szerint nagyjából 22 feltaláló ért el komoly - a későbbiekben is hasznosítható - eredményeket, közülük az egyik legjelentősebb Joseph Wilson Swan, aki elsőként alkalmazott cellulózszálas izzót, valamint kifejlesztett egy eljárást, amelynek köszönhetően elkerülhetővé vált az üvegbúra idő előtti elfeketedése.

Gyártás terén azonban Edisonnak sikerült áttörést elérni, hiszen ő talált először megfelelően izzítható anyagot, és a szükséges vákuumot is sikerült biztosítania. Edison dolgozta ki az egyenáramú központosított elektromos hálózatot is, amely az izzók gazdaságos működésének és széles körű elterjedésének alapfeltétele volt.

Folyamatos tökéletesítés

Az elektromos izzók a következő évtizedekben folyamatos fejlesztéseken estek át. Elsőként a szénszálas izzókat felváltották a sokkal tartósabb fémmel bevont modellek, majd a teljesen fémszálas izzók. Magyar mérnököknek - nevezetesen Dr. Just Sándornak és Hanaman Ferencnek - köszönhetően jelentek meg a fényesebb és még hosszabb élettartamú volfrám izzószálak.

A nagyobb hatékonyság és tartósság, valamint a búra feketedésének további csökkentése érdekében a lámpák búráját a korábbi vákuum helyett először semleges gázzal, majd kriptongázzal töltötték. Ezzel a hagyományos izzók gyakorlatilag elérték a manapság is ismert tulajdonságaikat.

Új megoldások

A hagyományos izzók kiváltására már az 1970-es években megjelentek az integrált elektronikával ellátott kompakt fénycsövek, amelyek ugyanúgy passzoltak a hagyományos foglalatokba, de akár 10-15-ször tovább üzemeltek elődeiknél, miközben fogyasztásuk csupán ötöde volt hagyományos társaikhoz képest.

A 2000-es évektől a minden korábbi típusnál hosszabb élettartamú és tartósabb LED-égők folyamatosan teret nyertek, annak ellenére, hogy áruk sokáig magasnak számított.

Napjainkban

Az Európai Unión belül a 2000-es évekre a hagyományos izzók ideje lejárt, hiszen az Európai Bizottság 2009-es rendelete az alacsony fényhasznosítású izzók kereskedelmi forgalomba hozását megtiltja, emiatt normál izzók már nem használhatók a háztartásokban, azonban ipari felhasználásuk továbbra is engedélyezett. Az irántuk érdeklődők a VasMuszakiBolt.hu minőségi izzók kínálatában megtalálhatják a hagyományos körte-, gömb- és gyertya formájú fényforrásokat a 100 W-ostól, egészen a kisebb teljesítményű modellekig. Emellett spotizzók is széles választékban kaphatók.

közösség

további frisss

lap tetejére