Orbán: nem véletlenül van itt Szombathely polgármestere

EB • 2012. augusztus 24., péntek •
Négy millióról öt - öt és félmillióra kell növelni pár éven belül a foglalkoztatottak számát- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Bükön a Nestle gyár bokrétaavató ünnepségén, ahol dr. Puskás Tivadarral, Szombathely polgármesterével is találkozott.

150 új munkahelyet jelent a büki állateledel-gyár 13 milliárd forintos beruházása, az 5 ezer négyzetméteres csarnok bokrétaünnepségén ott volt Orbán Viktor, kormányfő is. Nincsen lehetetlen feladat, csak tehetetlen ember- hangsúlyozta köszöntőjében Orbán Viktor, aki leszögezte, hogy ugyan nyugaton sincs kolbászból a kerítés, ez a beruházás a legjobb példa arra, hogy mindig lehet tenni. Emlékeztetett: a gyár létrehozója a korábban lehetetlent legyőzve bebizonyította, hogy tápszerekkel is életben lehet tartani az anyatej nélkül maradt csecsemőket.  

Sokan lehetetlennek nevezték a kétharmados parlamenti többség azon vállalását is, hogy a korábbi, fedezet nélküli hitelek helyett fel tudnak építeni egy a munkára és a magyar emberekre épülő gazdaságot-vont párhuzamot. Munkával is versenyképessé lehet tenni az országot, ám ehhez kell, hogy a gyermekek reggel lássák a szüleiket munkába menni. A példakép hiánya az egyik legnagyobb probléma az országban, és ezt csak munkahelyteremtéssel lehet orvosolni. A cél az, hogy pár éven belül négy millióról öt -öt és félmillióra nőjön a foglalkoztatottak száma. Végül szólt arról is, hogy meg kell tanulni különbséget tenni a spekulatív illetve a munkahelyeket teremtő  vállalkozások között, az előbbiekre ugyanis semmi szükség.

A bővülés során négy új gyártósort szerelnek fel, így megduplázva a Nestlé Purina alutasakos állateledeleinek gyártókapacitását. A legmagasabb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő bővítmény nem növeli a gyár gőz- illetve vízkibocsátását. A biofiltereknek és a zajfogó falaknak köszönhetően a gyár alkalmazkodik a városhoz.

A bokrétaünnepségen több városi- és megyei képviselő is megjelent: dr.  Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke, Harangozó Bertalan kormánymegbízott, Majthényi László megyei közgyűlési alelnök, Ágh Péter  és Básthy Tamás országgyűlési képviselők,  Tiborcz János megyei rendőrkapitány . Orbán Viktor miniszterelnök dr. Puskás Tivadart  külön köszöntötte. Szombathely számára is lényeges ez a beruházás- mondta az államfő.

A bokréta magasba emelkedése után kutyafrizbi show zárta az ünnepséget.

Orbán Viktor miniszterelnökkel a helyszínen készített interjúnkat hamarosan olvashatják!

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére