A KSH friss tanulmánya szerint Magyarországon minden ötödik ember öregségi nyugdíjban részesült 2019 elején, arányuk az összes ellátotton belül Budapesten volt a legmagasabb, de Vas megyében is meghaladta a 80%-ot. Kiderül az is, hogy a nők átlagosan 61 évesen, a férfiak pedig 64 évesen mennek nyugdíjba. A legtöbbet a budapestiek tehetik zsebre, miközben a három alföldi megyében az átlagnyugdíj még a 121 ezer forintot sem érte el. A férfiaknak átlagosan 147 ezer forintot folyósítottak, míg a nőknek 128 ezer forintot. Így a nemek közötti kereset-különbségek továbbra is leképeződnek a jövedelem alapján számolt nyugellátásban. Összesen Magyarországon 2,6 millió ember kap nyugdíjat vagy valamilyen ellátást, közülük több mint 2 millió 32 ezren öregségi nyugdíjban, 42 ezren életkoron alapuló ellátásban, 125 ezren hozzátartozói nyugellátásban, 315 ezren megváltozott munkaképességűeknek járó ellátásban, 58 ezren egyéb ellátásban, járandóságban részesültek főellátásként – derül ki a kiadványból. Érdekes adat, hogy a nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők 62%-át tették ki a nők, akiknek a férfiakéhoz képest magasabb aránya a legtöbb ellátástípusnál megfigyelhető. Különösen kiemelkedik ezek közül a főellátásként kapott özvegyi nyugdíj, melyek esetében 94%-os a nők aránya. Ami pedig a Vas megyei konkrét összegeket illeti, az öregségi nyugdíjban részesülők 40 %-a 100 és 140 ezer forint közötti összeget, 25 %-a 60 és 100 ezer forint között, 18 %-a pedig 140 és 180 ezer forint közötti összeget kap havonta.
Nagy nyugdíj-körkép - több nő éri meg a nyugdíjat, de a férfiak kapnak többet
További híreink
Szantorini: elképesztő küzdelem a túlélésért 
Drámába illő események történnek a görög szigetvilágban. A múlt hét óta szinte folyamatosan rázkódik a talaj Szantorini alatt. A görög kormány rendkívüli állapotot hirdetett a magyarok körében is népszerű ...
A békülés kezdete: Trump feloszlatja az orosz oligarchákat szankcionáló munkacsoportot 
„Ez a politika alapvető gondolkodásmód- és szemléletváltást igényel” – írta közleményében az igazságügyi minisztérium.
Sorra újulnak meg a falvak és a kistelepülések, újabb forrásokat nyit meg a kormány 
Gyopáros Alpár arra biztatta a magyar falvak polgármestereit, hogy éljenek a Magyar falu program adta lehetőségekkel.
Próbálkozik a tavasz: lassan melegszik az idő 
Az országban több helyen megélénkülhet a szél.
Kiderült, mennyi otthont segítenek a szociális tűzifa programban 
Fülöp Attila hangsúlyozta, az elmúlt 14 évben a kormány csaknem 52 milliárd forintot fordított a tüzelőanyag-programban arra, hogy télen a rászorulóknak biztosítsák a „lakás melegét”.
Megbetegedett Ferenc pápa 
Napok óta hörghurut miatt betegeskedik a 88 éves Ferenc pápa.
Ezekkel a lépésekkel segíti a kis- és középvállalkozásokat a kormány 
A Demján Sándor-program számos eleme elindult már. A kormány segíti a vállalati beruházásokat vagy épp a céges honlapok fejlesztését.
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen 
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy új díjakat vezetne be az import e-kereskedelmi csomagokra, annak érdekében, hogy szabályozza a többségében Kínából érkező, az uniós szabványoknak nem megfelelő ...
Itt a rangsor: ez Magyarország 10 legjobb gimnáziuma 
Megjelent az MCC Országos Gimnáziumi Rangsora!
Megnyerték a Skandináv lottó főnyereményét 
Február ötödikén húzták ki a Skandináv lottó 6. heti nyerőszámait. Egy szerencsés nyertes vitte el a több mint 155 millió forintot érő főnyereményt, emiatt jövő héten ismét 70 millió forinttal gazdagodhat ...
Rekordmértékben nőtt a bevándorlás Franciaországban 
A francia belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 2024-ben a bevándorlás új csúcsot ért el, jelentős növekedést mutatva a kiadott vízumok és tartózkodási engedélyek számában.
Medvetámadás Ózdon: autójukba bújtak az emberek a fenevad elől (VIDEÓ) 
Vadászokat vett célba a méretes vadállat.