Az uniós és hazai forrásokból, 3 milliárd 590 millió forint ráfordítással megvalósuló projekt legfőbb célja, hogy komplex árvízvédelmi fejlesztésekkel javuljon a Rába völgyében élők épített és természeti környezetének árvízvédelmi biztonsága. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű projekt a Rába folyó teljes magyarországi szakaszára kiterjed Szentgotthárd és Győr között, így a konzorciumi partnerségben megvalósítani kívánt projekt két vízügyi igazgatóság a szombathelyi székhelyű Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a győri székhelyű Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területét érinti. A fejlesztések hosszú távon és fenntartható módon hozzájárulnak a lakott területek árvizek elleni védelméhez, csökkentve az árvízi veszélyeztetettséget. A kivitelezési munkák várható kezdete 2019 év eleje, az építési munkák befejezése 2021 márciusára várható.
Megvalósul a Rábavölgy árvízvédelmi fejlesztése
További híreink
Hamarosan minden kétezer fő fölötti településen lesz ATM 
A kormány azon dolgozik, hogy minden magyar településen legyen legalább egy bankautomata. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter folyamatosan egyeztet és tárgyal a bankszövetséggel az ATM-hálózat országos ...
Ennyit a tartós esőről, zivatarok viszont még jöhetnek + videó 
Bizonytalan a hét második fele.
Tagadhatatlanul itt az igazi tavasz: egyre több gólya tér vissza a fészkéhez (VIDEÓ) 
Az első madarat a röpködő mínuszok sem riasztották meg.
Ez még Magyarországról is látszott: Elon Musk és a SpaceX újabb látványos égi jelenséget okozott + videó 
Hétfő este egy rejtélyes, kék spirál tűnt fel az égbolton, amely azonnal beindította a találgatásokat. Sokan ufónak hitték, ám a jelenség mögött valójában Elon Musk és a SpaceX egyik rakétakilövése állt. ...
Isten hozott Liliána és Zoé, Auróra, Teodóra, Kornél és a többi apróság! 
Anyakönyvi híreink!
Szerdán indul a felújítási program, itt vannak a részletek 
Festéstől a napelemig igénybe vehetik a nyugdíjasok.
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás 
Március 25-től ismét emelkedni fog mind a gázolaj, mind a benzin nagykereskedelmi ára. Mindkét típus egységesen két forinttal lesz drágább.
Gépjárműadó: fontos részleteket közölt a NAV – így fizessék be az autósok 
Már 290 ezren befizették a gépjárműadót, a többségük, több mint 170 ezren, NAV-Mobilban. A NAV felhívja a figyelmet, hogy érdemes kihasználni az EU legegyszerűbb részletfizetési kedvezményét az alkalmazásban. ...
Idén sem lesz olcsó: így drágulnak a fagylaltok 
A végtelenségig nem lehet emelni a fagyik gombóconkénti árát, a szakemberek úgy számolnak, hogy aki tavaly is fagyizott, idén is fog.
Jön a vihar, kiadták a riasztást 
A mozgalmas időjárás a hét nagy részében folytatódik.
Elveszített Zelenszkij 32 milliárd dollárt, az ukrán elnök „nem tudja, hová lett” 
Donald Trump szerint Zelenszkij elismerte, hogy az általunk küldött pénz fele hiányzik.