Lezuhant és életét vesztette egy szombathelyi fiatal az erdélyi Székely-kőn

MTI • 2013. július 16., kedd •
Valószínűleg letért a kijelölt útvonalról és megcsúszott. A szombathelyi kiránduló holttestét öt órás akció során sikerült lehozni a hegyekből.
Lezuhant és életét vesztette egy szombathelyi fiatal az erdélyi Székely-kőn

A mélybe zuhant és életét vesztette egy 16 éves magyarországi fiatal az erdélyi Torockó melletti Székely-kőn. Iulia Marginean, a Fehér megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta, a hatóságokat hétfő délelőtt riasztotta az édesanya, aki együtt kirándult a fiával.
        

Lucian Forda a Fehér megyei hegyimentő-szolgálat vezetője az MTI-nek elmondta, a fiú egy magyarországi kirándulócsoporttal mászott fel a Székely-kőre, letért a kijelölt útvonalról, megcsúszott, és egy sziklaszirtről több mint húsz métert zuhant.Hozzátette, a fiatal a zuhanás következtében azonnal szörnyethalt.
    

A szerencsétlenül járt magyarországi kiránduló holttestét végül mintegy ötórás akció során sikerült levinnie Torockóra a nyolctagú hegyimentő-csapatnak - közölte az MTI-vel Andrei Susa, a csapat egyik tagja. Rendkívül nehéz körülmények között zajlott az akció, hiszen végig esett az eső, és a víz csúszóssá tette a sziklákat.
    

Iulia Marginean rendőrségi szóvivő az MTI-nek elmondta: szombathelyi illetőségű az áldozat, aki a szüleivel és testvérével nyaralt Torockón.
    

A Fehér megyei Torockó fölötti, 1128 méter magas Székely-kő a turisták és a hegymászók közkedvelt célpontja. A meredek sziklaszirtekre hegymászó felszerelés és tudás nélkül is fel lehet jutni két kijelölt útvonalon.

közösség

további frisss

lap tetejére