Látogatási tilalom: vannak kivételek

• 2020. szeptember 10., csütörtök •
Teljes körű látogatási tilalmat rendelt el a kórházakban az országos tiszti főorvos. Az intézkedés az ország összes egészségügyi, fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményére vonatkozik. Kiskorú beteggel azonban bent maradhat egy szülő, és vajúdás, szülés alatt is bent lehet plusz egy személy.
Látogatási tilalom: vannak kivételek

A kedd óta hatályos intézkedés vonatkozik a közfinanszírozott és a magánellátókra is. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) közlése értelmében védőfelszerelés biztosítása mellett a látogatási tilalom alatt a súlyos, életveszélyes állapotú vagy végstádiumú betegnél egy hozzátartozó, kiskorú beteg mellett egyik szülője vagy törvényes képviselője, szülő nőnél pedig egy általa megjelölt személy tartózkodhat.

A határozat kitér arra, hogy egyedi méltányosság keretében - kockázatbecslést követően - a kórház a kapcsolattatás lehetőségét mérlegelheti, indokolt esetben azt további esetekben is biztosíthatja.

A dokumentum szerint, a rendelkezések megsértése esetén 30 ezer forinttól ötmillió forintig terjedő egészségügyi birság szabható ki.

közösség

további frisss

lap tetejére