Közbiztonság: Pintér szerint jó, Kónya szerint nincs

szróbert • 2014. február 11., kedd •
Eredményesebb lett a rendőrség munkája, kevesebb a bűncselekmény, és gyorsabb az elfogás - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter Biatorbágyon, egy lakossági fórumon. Kónya Péter, az Együtt-PM társelnöke szerint ugyanakkor az emberek már a városokban sem mernek kimenni esténként az utcára, mert nincs közbiztonság - ezt a hétvégi szombathelyi tájékoztatóján mondta el.
Közbiztonság: Pintér szerint jó, Kónya szerint nincs

A belügyminiszter azt is elmondta, hogy 2012-ben 420 ezer bűncselekmény történt az országban, míg tavaly ez a szám 358 ezer volt. Hozzátette, 2010-ben 15 ezer elítélt volt, most 18 ezer fogvatartott van.

A február 10-i biatorbágyi eseményen Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy akit lehet, meg kell próbálni visszavezetni a társadalomba. Ezt szolgálja egyebek mellett az is, hogy a raboknak munkát kell végezniük. "Ma az elítéltek 75 százaléka dolgozik" - tette hozzá.

Az Együtt-PM társelnöke a hétvégi szombathelyi lakossági fórumon Pintér Sándor 4 évvel ezelőtti ígéretére, illetve a legutóbbi BM vezetői értekezleten történtekre utalva pedig azt mondta el, hogy esténként már nem csak a falvakban, hanem már a városokban sem mernek kimenni az emberek az utcára. Nincs közbiztonság ma hazánkban – utalt Kónya Péter arra a február 7-i hatvani eseményre, ahol volt a miniszterelnököt, Bajnai Gordont támadták meg.

(fotó: kepfeltoltes.hu)

közösség

további frisss

lap tetejére