A Berzsenyi Dániel Könyvtár - együttműködve a H+ Média és Kulturális Egyesülettel és a Szombathelyi Szépítő Egyesülettel - harmadszor meghirdette meg a Máskép(p) helytörténeti fotó- és filmpályázatát. A 2016-ban elindított, kétévente kiírt pályázatra általános és középiskolás, valamint felsőoktatásban tanuló diákok nevezhettek.
A pályázatra 86 alkotás érkezett. Fotó kategóriában 18 alkotótól 68 kép, míg filmes kategóriában 12 tanuló és 2 alkotóközösség (Rum-Kastély EGYMI és Gór Filmes Műhely) pályázott 18 filmmel. A pályázat egész Vas megyét megmozgatta, hiszen ez volt az első év, hogy több alkotás érkezett be Szombathelyen kívülről, mint a megyeszékhelyről: többek között répcelaki, kemenessömjéni, szentgotthárdi, sárvári, kőszegi, lukácsházi, kiszsidányi, répceszemerei diákoktól is érkeztek pályamunkák.
A 2020. december 11-ig beérkezett műveket szakértő zsűri bírálta el, melynek tagjai voltak:
Fotós zsűri:
- Büki László - a Vaskarika.hu fotóriportere, főszerkesztő
- Csonka András - a Szombathelyi Televízió és Hírlevélplusz.hu fotóriportere
- Unger Tamás - a Vas Népe fotóriportere
Filmes zsűri:
- Fábián Gábor - a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület elnöke
- Horváth Zoltán - függetlenfilmes
- Vörös András - a Szombathelyi Televízió operatőre
A film kategória díjazottjai:
Közösségi különdíj - Rum Kastély EGYMI: Ha 8 fiú horgászik
Adaptációs különdíj - Rudi Máté: Reggel 7-kor
Kreatív helytörténet különdíj - Gór Filmes Műhely: A Guary kincs nyomában
1. hely - Darányi Arnold: Eső
2. hely - Szabó Stefánia: Epilógus
2. hely - Gór Filmes Műhely: Fekete
3. hely - Rum Kastély EGYMI: A kastély titka
Fotó kategória díjazottjai:
Különdíj - Kelemen Adél: Az idő múlása (Kőszeg)
Különdíj - Sopár Adrián: Ősz (Kiszsidány)
Különdíj - Kulcsár Bálint: Fel is út, le is út... (Rum)
1. hely - Sávoly Dorina: Árnyjáték (Szombathely)
2. hely - Németh Izabella: Repülj velem (Gór)
2. hely - Suhajda Erik: Kísértetkastély (Kemenessömjén)
3. hely - Németh Laura: Dermesztő meleg (Gór)
3. hely - Kéri András: Radó feketén fehéren (Répcelak)
Kihirdették a Máskép(p) 2020 helytörténeti fotó- és filmpályázat győzteseit
További híreink
Óriási veszélyt jelentenek a karácsonyi terrortámadások – figyelmeztetett az EU tisztviselője 
Egy magas rangú uniós tisztviselő szerint „óriási a terrortámadások kockázata az Európai Unióban” a következő ünnepi időszakban. Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa szerint ...
The Gamers' Garage: Játék, amit komolyan kell venni 
Befogadta-e a sportvilág a videojátékokat? Kell-e edzenie egy e-sport-versenyzőnek? Van-e ebben karrierlehetőség? Halmos Mátéval, az eSport Szombathely Sportegyesület alapító elnökével ezekről is beszélgettünk ...
A kórházba is ellátogatott a Mikulás - A gyerekosztályra vitt ajándékokat

A Mikulás nemcsak az otthonokba, hanem a kórházi betegágyak mellé is eljutott a szombathelyi Fidesz jóvoltából.
Januártól több családi ellátás összege emelkedik + videó 
– Jó hír a családoknak: januártól emelkedik több családi ellátás összege: a gyermekgondozási díj (gyed) maximálisan folyósítható összege bruttó 373 520 forintra, a diplomás gyed alapképzésben részt ...
Több fiatal vásárolhat jövőre lakást, a garzon lehet a legkeresettebb 
Várhatóan már tízszázalékos önrésszel is adhatnak lakáshitelt a megfelelő jövedelemmel rendelkező, negyvenegy évnél fiatalabb elsőlakás-vásárlóknak jövőre a bankok, várhatóan a garzonlakások lesznek
Lövöldözés volt Londonban, egy nő meghalt 
Az elkövetőt még nem tartóztatták le, és az indíték sem ismert.
Megszűnik egy népszerű funkció: a Messengert és az Instagramot is érinti a változás 
A Facebook anyavállalata, a Meta szétválasztja az átjárhatóságot az Instagram és a Messenger üzenetküldéseiben. December közepétől a felhasználók csak az adott platformon kezdeményezhetnek csevegést.
Rengeteg OTP Simple-felhasználó fiókját törték fel csalók 
December 5-én este, más felület(ek)en eltulajdonított felhasználónév/jelszó kombinációkkal digitális adattolvajok több ezer OTP Simple-felhasználó fiókjához fértek hozzá, tájékoztatott a simple.hu a közösségi ...
Halálra verte a testvérét egy zalai férfi 
Tíz év börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla jogerősen egy zalai férfit, aki egy taglózókalapáccsal halálra verte a testvérét tavaly ősszel – tájékoztatta a bíróság az MTI-t.
Tovább csökkennek az üzemanyagárak péntektől 
Péntektől csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benzinért bruttó 4 forinttal, a gázolajért bruttó 5 forinttal kell kevesebbet fizetni.
Önfeledt ünnepi vásárlás és jótékonyság a Family Centerben 
Legyen az adventi időszak a valódi lecsendesedés, izgalmas várakozás időszaka! Ahelyett, hogy kapkodjuk a fejünket, válasszuk inkább a harmonikus shopping-élményt és számtalan adventi programot kínáló, ...
Fokozott balesetveszély! - Lezárt utak a Kőszegi-hegységben 
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. figyelmeztet: csúsznak az utak, a faágakat húzza a hó súlya. Csak gyalogosan ajánlott az érintett területen közlekedni.