Jövőbeni tervek a WSSZ háza tájáról

EB • 2012. június 06., szerda •
Nyolc új bemutató mellett színpadon maradnak az idei évad kedvencei is, a névadó tiszteletére pedig díszelőadás készül. Újabb öt évre Jordán Tamás a Weöres Sándor Színház igazgatója, aki tovább növelné a bérletesek számát.

Mint arról már többször beszámoltunk, újabb öt évre Jordán Tamás a Weöres Sándor Színház igazgatója, aki kedden sajtótájékoztató keretében ismertette a terveit a következő évadra vonatkozóan. Az első és talán legfontosabb feladat most az, hogy az eddigi háromezer bérletes mellé további kétezer nézőt megnyerjenek, becsábítsanak a színházba- emelte ki Jordán Tamás.

Molnár Ferenc és Dosztojevszkij is a repertoáron

A nagyszínpadon szeptemberben Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabját láthatja a nagyérdemű Jordán Tamás rendezésében. Ezt követi novemberben Wasserman-Leigh-Darion La Mancha lovagja című műve, melyet Silló Sándor visz színpadra.  2013 márciusában Anthony Shaffer Mesterdetektív című színművét mutatják be Horgas Ádám rendezésében, májusban pedig Mohácsi János rendezésében Peter Shaffer Black Comedy című darabja lesz látható.

Természetesen a Kamaraszínházban is folytatódnak a bemutatók, rögtön októberben Bohumil Hrabal Szigorúan ellenőrzött vonatok című művével indítanak, majd decemberben Georges Feydeau Kézről kézre című munkája kerül színpadra.  2013 februárjában Dosztojevszkij A félkegyelmű című művét láthatja a közönség, májusban pedig Egressy Zoltán Portugálját mutatják be.

A kedvencek maradnak

Továbbra is műsoron marad a Kabaré, a Chicago, a Szent Iván éji álom és a Nők iskolája. A kamara előadások közül pedig továbbra is látható lesz  a Tizenkét dühös ember, a Hetvenhét, a Rák Jóska dán királyfi és a Top Dogs, de nem kell elbúcsúznunk a nagysikerű A jó pálinka itassa magát című esttől, illetve  a Varázskendő-Egérbolygótól és Jordán Tamás stand-upjától sem.

Miből lesz a cserebogár?

Jordán Tamás elmondta, a következő évadban a színházra tanító, nevelő előadást is létrehoznak. A Miből lesz a cserebogár című produkció azt hívatott bemutatni, hogy miként teljesedik ki egy jelenet az olvasópróbától a bemutatóig. Betekintést nyerhetünk majd a kulisszák mögé, a rendezői instrukcióktól kezdve, a díszleten, a jelmezen, a zenén át a koreográfiáig és a világításig.

Díszbemutató a névadó tiszteletére

Jövőre lesz a színház névadójának, Weöres Sándornak a centenáriuma. Az évforduló napján, június 22-én tartják Weöres Sándor örök érvényű művének, a Szent György és a sárkánynak díszbemutatóját, melyet Valló Péter rendez.

A 2012/13-as szezon ifjúsági bérletének előadásai között szerepel a Katona József Színház szombathelyi születésű művészének, Fekete Ernőnek Mennyekbe vágtató prolibusz című Weöres-estje is, több ezer diák részvételével pedig Nagy versmondást szerveznek az ünnepelt verseiből a Fő térre.

A centenárium tiszteletére meghívásos drámapályázatot ír ki a színház, mellyel egyúttal azt is vállalják, hogy a díjazott műveket bemutatják. Weöres Sándor tiszteletére lesz még országos szavalóverseny és  a névadó életútját bemutató kiállítás is.

közösség

további frisss

lap tetejére