A közlemény szerint a fogyasztóvédelmi hatóság még a nyári vakáció előtt ellenőrizte a lombkorona szintjén épített vagy mesterséges oszlopra telepített kötélpályák, kötélcsúszdák, függőhidak és a mászófalak üzemeltetési körülményeit. Nyolcvannégy helyszínen 310 kalandpályát ellenőriztek, amelyek kétharmada teljes körűen megfelelt az üzemeltetésre vonatkozó előírásoknak. Az ellenőrzés során 36 kalandpálya használatát kellett ideiglenesen megtiltani, ezek közül 17 a hiányosságok pótlása után már újra üzemel, és a többi hiánypótlása is folyamatban van - tették hozzá. Vas megyében májusban a szakemberek felkeresték a Holdfény Ligetet is, ahol a vizsgálat során minden eszközt rendben találtak, a dokumentációban találtak csak csekély mértékű adminisztrációs hiányosságot, amelyet rövid időn belül pótolt az üzemeltető, ez azonban az operatív működést vagy épp a biztonságot semmiben nem befolyásolta.
Jól vizsgázott a Vas megyei kalandpark az országos razzia során
További híreink
Ilyenkor legszebb az erdő
Erdészek segítségével fedezték fel a szombathelyi óvodások a Saághy parkot nemrég. Ma zárul az Erdők Hete rendezvénysorozat, amelyet 1997 óta szerveznek meg országszerte.
Mezőgazdasági kisüzemek támogatására hirdetnek pályázatot
A legkisebb gazdálkodók is számíthatnak a kormányra, ezért is hirdetnek egyszerűsített pályázatot a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatására - közölte az agárminiszter a Facebook-oldalán szombaton ...
Érvényben marad a 62 év felettiek ingyenes fogászati ellátására vonatkozó szabályozás
A családügyi szervezetek, valamint az Idősek Tanácsa nem támogatja a jogosulti korhatár emelését a fogászati ellátásban, ezért a kormány nem változtat a szabályokon - közölte szombaton az MTI-vel a Kulturális ...
Nemzeti Vágta - Vasárnap rendezik a döntőt Szilvásváradon
Vasárnap rendezik az idén háromnapossá bővült Nemzeti Vágta döntőjét. Az eseményen 15 előfutamban 60 magyarországi és külhoni település felnőtt lovasa versenyezhet a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban ...
Nemzeti gyásznap: Emlékezés az aradi vértanúkra
Ma 175 éve, 1849. október 6-án végezték ki a pesti Újépület udvarán gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt, és Aradon a 1848–49. évi szabadságharc tizenhárom honvédtisztjét.
Problémás elektromos autók: ezeket a modelleket jobb messziről elkerülni
A technológia új, ezért korántsem kiforrott, az ár viszont magas, de a kereslet csökkenése miatt lejtőre állt – a villanyautók vásárlása tehát még mindig számos kockázattal jár. A problémás elektromos ...
Minden idős embert érintő döntés született
„Az idősekről gondoskodás, a generációk közötti együttműködés támogatása a magyar családpolitika kiemelt része” – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Kutya show Vasszécsenyben - Harmadszor rendezik meg a Gellén Tibor Memorial Kutyakiállítást
Kutyakiállítás lesz jövő hétvégén a vasszécsenyi Ó-Ebergényi kastély ősfás kertjében: akiták, pásztorkutyák, dogok, bulldogok, dobermannok, vizslák, hobbi-keverékek és minden más kutyafajta, amit csak ...
Egy férfi fejbe lőtte magát a törökbálinti posta előtt
A rendőrség megerősítette, hogy bűncselekmény gyanúja nem áll fenn, és az esetet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.
Rámosolygott valakire a szerencse, telitalálat volt az Eurojackpoton
Kihúzták az Eurojackpot pénteki nyerőszámait, s ennek egy valaki nagyon örülhetett, ugyanis teliltalálatot ért el. A szerencsés nyertes nem Magyarországon adta fel a szelvényt, nyereménye több mint 80 ...
Egy raktárban porosodó, három milliárd forintot érő festményt találtak Caprin
A képet nem más, mint Pablo Picasso festette.
Beindult a gyermekbetegségek szezonja, így vizsgáztak a Kréta-igazolások
A tanév első hónapja után a fertőzéses eredetű, főként légúti betegségek terjednek igazán a gyerekközösségekben. Van, hogy egy nap 40 igazolást állítanak ki, de egyszerűsödött az adminisztráció