Játszóteret avattak Szentkirályon

EB • 2012. április 19., csütörtök •
Igazából már november végén kész volt az európai szabványoknak is megfelelő játszótér Szentkirályon, de úgy döntöttek, a hivatalos átadóval megvárják a jó időt. És íme, ragyogó napsütésben mutathatták be a kis apróságok műsorukat, hogy aztán kellően megalapozott hangulatban átvágják a nemzeti színű szalagot.

„ Nagypapának lenni majdnem jobb, mint apukának”

Ezt a kedves mondatot dr. Puskás Tivadar polgármester mondta a sok kis óvodás láttán, akik felhőtlenül játszottak és vették birtoka az új eszközöket. Az apukáknak az a dolguk, hogy neveljék a gyermeküket, a nagypapáknak meg hogy elkényeztessék őket- tette hozzá a polgármester.

Puskás Tivadar beszélt arról is, hogy Szombathelyen jelenleg 72 játszótér van, ebből 26 új építésű, a többi felújított. A városvezetés szellemiségéhez hozzátartozik, hogy játszóterek épüljenek, úgy tervezik, a jövőben csak bővül a jelenlegiek köre.

Folytatódni fognnak a játszótér építések

Sági József, a körzet képviselője hangsúlyozta, Szentkirályon sem ért véget ezzel a játszóterek építése, a most átadottba még további játékokra lesz szükség, körbe veszik majd kerítéssel és mellette gyalogutat építenek ki.

Bár a gyerkőcök egy ideje már használhatják az európai uniós szabványok szerint épült játszóteret, a nemzeti színű szalag átvágásával most már hivatalosan is van játszótere Szentkirálynak.

közösség

további frisss

lap tetejére