Az egyik legfontosabb változtatás az volt, hogy a száz kilométer alatti utazásra szóló menetjegyek érvénytartama négy órára módosult. Ez azt jelenti, hogy a vásárlástól számított négy órán belül meg kell kezdeni az utazást, ami befejezhető akkor is, ha lejár az érvénytartam, de az utas a célállomást közvetlenül elérő vonaton utazik. Elsősorban a budapesti elővárosi vonalakon éltek vissza a nem kezelt jegyek visszatérítésének lehetőségével, ezt elégelte meg a MÁV, és ezért lett a négyórás érvényesség, ami vonatkozik a Vas megye nagy részén szolgáltató vasúttársaság, a GYSEV járataira is. Az ügynek a Vas Népe járt utána, mert egy Olvasó arról panaszkodott, hogy számára ismeretlen új szabályok miatt megbírságolták. Ezután érdemes lesz tehát jobban odafigyelni.
Igyekezni kell ezután, ha vonatra szállunk
További híreink
Jól taktikázhatott Orbán Viktor, jövő év elején nyílhatnak meg az uniós pénzcsapok 
Az EU majdnem száz milliárd eurót szánt eddig Ukrajnára, az eredmények azonban finoman szólva sem rózsásak – mondta a Bruttó legújabb adásában Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, ...
A Michelin bezárja több németországi gyárát 
A Michelin több mint nyolcezer embert foglalkoztat Németországban, Ausztriában és Svájcban, így a gyárbezárások, valamint a leépítések több ezer embert érinthetnek.
Holoda Attila: Jövőre biztosan csökken a lakossági gáz és áram ára 
Most, hogy ráfordultunk a téliesebb időjárásra, Holoda Attila, energetikai szakértővel beszéltük át, milyen lehet az előttünk álló időszak lakossági gáz- és áramszámlája. Lesznek-e, lehetnek-e olcsóbbak ...
Halálra fagyott egy fiatal férfi a sándorfalvi piacnál, senki sem sietett a segítségére 
Egy negyven év körüli helyi férfi holttestére találtak vasárnap reggel a sándorfalvi piac közelében – adta hírül a Délmagyarország.
Rákkeltő anyagok kioldódása miatt hívott vissza egy terméket a Nébih 
Primer aromás aminok kioldódása miatt 34 centiméteres Alpina húsforgató lapátot hívott vissza a forgalomból az Edco Magyarország Kft. – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ...
Gera Zoltán hivatalosan is megérett az MLSZ bizalmára 
Huszonkét szakember, köztük több korábbi válogatott futballista és két egykori női játékos vehetette át a legmagasabb edzői képesítést jelentő pro licences diplomáját a Magyar Labdarúgó Szövetségben (MLSZ). ...
Drámai pillanatok a debreceni Tescóban, életet mentettek a dolgozók 
Szerencsére az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba.
Teljesül a zanatiak régi kérése: zebra épül, és traffibox is lesz 
34 millió forintos kormányzati támogatásból teljesül a zanatiak óhaja, zebra épül, és traffiboxot is létesítenek az itt lakók nyugalmasabb életkörülményei érdekében - jelentette be dr. Hende Csaba keddi ...
Európa értékválságban van, de a magyarok kirángatnák belőle 
Migránstáborok, elhúzódó háború, ukrán gabona, genderpropaganda és eltűnő rezsitámogatás - ezek a főbb veszélyek, amelyek hazánk szuverenitását veszélyeztetik Brüsszelből, s ami miatt Szita Károly a nemzeti ...
Bekeményít a tél: havazás és ónos eső is várható 
Kedden országosan borult időre kell számítani. Sokfelé eső, havas eső és havazás is előfordulhat, emellett ónos eső kialakulására is van esély. A figyelmeztető előrejelzés szerint a legtöbb hó Borsod-Abaúj-Zemplén ...
Szigorítják a trafiktörvényt 
Lázár János a közösségi oldalára feltöltött posztjában a trafiktörvény módosításáról ír.
Egyre többen választják a magánegészségügyet Magyarországon 
A pandémia hatására több tízezren fordultak a privát szektor felé, a magyarok közel kétharmada vesz igénybe magánegészségügyi szolgáltatást. A fokozódó igénnyel együtt megnőhet a magán-egészségbiztosítást ...