A kifizetett támogatások meghaladták az 1 milliárd forintot. Az első sikeres nyelvvizsga díjához a 35 év alatti fiatalok 2018. január 1-jétől, a B kategóriás járművezetői engedély megszerzéséhez szükséges közlekedési alapismeretek tanfolyam elvégzéséhez és a vizsga díjához a 20 év alatti fiatalok tavaly július 1-jétől igényelhetnek támogatást. Tavaly a Magyar Államkincstárhoz mintegy 12 ezren nyújtottak be támogatási kérelmet a KRESZ-tanfolyam és vizsga díjához, az elbírálás után, 2018 végéig 243,1 millió forintot utaltak ki támogatásként. A múlt évben a nyelvvizsga-díj visszatérítésének összege legfeljebb 34 500 forint volt, a KRESZ-tanfolyam és -vizsga esetén pedig maximum 25 ezer forintot kaphatott vissza a kérelmező. Tavaly csaknem 31500 első sikeres nyelvvizsga és első emelt szintű, idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjához igényeltek támogatást a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságán. Az elbírált kérelmekre mintegy 823 millió forintot utaltak a kérelmezőknek. Emelt szintű idegen nyelvi érettségi vizsga díjának visszatérítését 147 vizsgázó kérte. A legtöbb kérelem angolnyelv-vizsgához kapcsolódott – közölte Tállai András. A sikeresen vizsgázók átlagosan 29 455 forint nyelvvizsga-támogatást kaptak. Tállai András elmondta azt is, hogy a minimálbér emelésének következtében az idei visszatérítés a tavalyinál majdnem háromezer forinttal több lehet. Az összeg meghatározásánál ugyanis a nyelvvizsga díjának megfizetésekor érvényes minimálbér 25 százalékát kell figyelembe venni, ennek alapján ebben az évben 37 250 forintot kaphatnak vissza a vizsgázók.
Igénybe vette az állami tanfolyam- és vizsgadíj térítést?
További híreink
NAV: hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása 
Az szja-bevallási tervezetek postázását hétfőn éjfélig kérhetik azok, akik nem rendelkeznek elektronikus elérhetőséggel - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra 
Bajorország egészségügyi minisztere, Judith Gerlach országos programot sürget a német kórházak háborús felkészítésére az orosz fenyegetés és a változó transzatlanti kapcsolatok fényében.
Hózápor is jöhet délután, később fordulatot vesz az időjárás 
Gyors mozgású hidegfront érkezik észak felől, ami mögött hideg légtömeg árasztja el térségünket.
Ébredezik a szupervulkán, evakuálhatják a lakosságot Nápolyban 
Akár félmillió embert is evakuálhatnak nemsokára Nápolyban, miután tartani lehet attól, hogy a várost akár vulkánkitörés is sújthatja.
Több mint ezer élelmiszerterméket érint az új intézkedés, jelentős részük érezhetően olcsóbb lehet mától

A profitplafonnal, másnéven árréskorlátozással érintett 30 élelmiszer-kategóriában a fogyasztók jelentős megtakarítást érhetnek el – mondta az Indexnek Gerlaki Bence, az NGM államtitkára, hozzátéve, ...
Csodaszülés az út szélén: gyönyörű nevet kapott a pici, akit a mentőben segítettek világra Csongrád-Csanád vármegyében 
Vannak pillanatok, amikor az élet nem vár a kórházi ágyra vagy a szülőszobára.
Március 15. - Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az újjászületés korszakát éli a Honvédség 
Az újjászületés korszakát éli a Magyar Honvédség, és ebben a folyamatban köszönet és elismerés illeti a magyar katonákat, az új parancsnokokat, mert olyan módon fejlesztik a Magyar Honvédséget, amely
Ferenc pápa négy hete van kórházban, itt vannak a legfrissebb hírek 
Ferenc pápa újabb nyugodt éjszakát töltött a kórházban, folytatódik a tüdőgyulladásból való felépülése – közölte péntek reggel a Vatikán.
Szja-bevallás: két fontos időpont is közeleg, erre figyeljenek az adózók 
Az adóbevallással kapcsolatos egyik fontos határidő, amelyre érdemes figyelnünk, március 15. A NAV ekkorra elkészíti az szja-bevallás-tervezeteket, amelyek ettől a naptól elérhetők az eSZJA-rendszerben. ...
Viharos széllökéssel csapnak le a zivatarok, csaknem az egész országra kiadták a figyelmeztetést

Csaknem az egész országra kiadták a figyelmeztetést zivatar miatt pénteken, néhány vármegyében viharos széllökés is társul hozzá. A maximumok nyugaton 8 és 15 fok között alakulnak, délkeleten viszont
Kiderült, melyik használt autó kilométeróráját tekerik vissza leggyakrabban 
Egy német modell futásteljesítményét feltűnően sokszor manipulálják, pedig elkerülhető lenne az átverés. Íme, a húsz leginkább veszélyeztetett autó.
Nem kertelt a Kreml: Oroszország elutasítja a tűzszünetet 
Jurij Uzsakov külpolitikai főtanácsadó kijelentette: az amerikaiak által prezentált, Ukrajna által elfogadott megállapodás csupán átmenti fellélegzést jelentene az ukrán hadsereg számára.