Idén az is kap nyugdíjprémiumot, aki eddig nem!

MTI, 24.hu • 2019. november 13., szerda •
Összesen 52 milliárd forint értékben.
Idén az is kap nyugdíjprémiumot, aki eddig nem!

Minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kap nyugdíjprémiumot, amelyet a novemberi ellátással együtt fizetnek ki – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin elmondta: a kormány 2,6 millió embernek fizet nyugdíjprémiumot, összesen 52 milliárd forint értékben. A kormány döntése alapján idén nem csupán az öregségi nyugdíjban, hanem a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják a novemberi egyszeri juttatást, továbbá ebben az évben a magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményére tekintettel kivételesen azok is részesülnek benne, akiknek az ellátását 2019-ben állapították meg és novemberben folyósítják. Aki bankszámlára kapja az ellátást, már ma hozzájut, postai kézbesítés esetén azt a novemberi ellátással párhuzamosan kézbesítik – tette hozzá. Ez már az egymást követő harmadik év, amikor nyugdíjprémiumot fizet a kormány. Az állam akkor tud nyugdíjprémiumot fizetni, ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot. Ez idén várhatóan 4,6 százalék lesz.

közösség

további frisss

lap tetejére