Hivatalos látogatást tesz Magyarországon a Szlovák Köztársaság elnöke csütörtökön

MTI, www.policemc.gov.bh • 2019. július 10., szerda •
Áder János köztársasági elnök meghívására érkezik Budapestre.
Hivatalos látogatást tesz Magyarországon a Szlovák Köztársaság elnöke csütörtökön

A Köztársasági Elnöki Hivatalnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Zuzana Caputovát katonai tiszteletadással fogadják a Szent György téren, majd a két elnök tárgyalást folytat a Sándor-palotában. A megbeszéléseket közös sajtótájékoztató követi. Kora délután a szlovák államfő megkoszorúzza a Magyar Hősök Emlékkövét a Hősök terén. Zuzana Caputova a márciusi államfőválasztás második körében szerezte meg a győzelmet az érvényes szavazatok 58,4 százalékával. Áder János a megválasztott szlovák államfőnek április 2-án küldött gratuláló levelében azt írta: bizonyos abban, hogy közösen hozzá tudnak majd járulni a magyar-szlovák együttműködés további gazdagításához. Kifejezte reményét, hogy az új szlovák államfővel is folytatni tudja az elődjével kezdett konstruktív párbeszédet, amely a kölcsönös bizalom erősítését, a még lezáratlan kérdések megnyugtató rendezését is elősegítheti. Egyúttal budapesti látogatásra invitálta.

közösség

további frisss

lap tetejére