A kormány javaslata alapján 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek építésére 2018. november 1-jén már van végleges építési engedély, vagy – a 300 négyzetméter alatti lakóingatlanok esetében – az építését addig bejelentették. A kedvezményes adómérték ebben az esetben is csak akkor alkalmazható, ha legkésőbb 2023. december 31-én eladják az új lakást. Az építőipari szakértők kérésére megfogalmazott módosító javaslatot a héten nyújtják be az Országgyűlésnek a törvényalkotási bizottságon keresztül – jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter. Szakértők szerint ezzel tervezhetőbbé válnak a fejlesztések, és időt nyernek a kivitelezők. A vevőknek is kedvez a tervezett módosítás, hiszen a késéssel épülő ingatlanok ára nem ugrik meg 2020-ban a magasabb áfa miatt. Fontosnak a kedvezményes áfa meghosszabbítása makrogazdasági és munkaerőpiaci szempontból egyaránt, hiszen ennek köszönhetően az építőiparban dolgozóknak továbbra is lesz bőven munkájuk.
Fellélegezhet az építőipar, haladékot kapott az 5 %-os ÁFA
További híreink
Nagy nap a mai: mától minden megváltozik a DM-ben, a Rossmannban és a Müllerben – érdemes figyelni 
A drogériákra is kiterjesztette a kormány az áremelkedés korlátozó intézkedését. Május 19-től harminc termékkategóriában, közel ezer háztartási cikkre érvényes az árréscsökkentés.
Halálos betegséget diagnosztizáltak Joe Bidennél 
Az orvosok szerint van lehetőség a hatékony kezelésre.
A tavasz elmaradt, a nyár a kanyarban sincs 
A héten is marad az átlagosnál hűvösebb idő, pénteken ráadásul újabb hidegfront érkezik, maximum 20 fok lesz, a szerencsésebb országrészekben.
Drámai előrejelzés: halálos vírusok támadnak Európában 
A kontinens egyre melegebb éghajlata miatt terjedni fognak a trópusi betegségek.
Nem titok többé: megtaláltuk azt a hatalmas magyarországi ingatlant, ahol a BYD európai központja lesz 
Csütörtökön jelentették be hivatalosan, hogy a BYD Magyarországra hozza az európai központját, ezzel több ezer embernek adva munkát. Most kiderült a pontos helyszín.
Netrisk: tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek

Tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak motoros rollerrel közlekedők, a károkozások száma azonban ennél nagyobb is lehet, ezért fontos a felelősségbiztosítás, amelynek átlagos értéke tavaly hatezer ...
Érdemes még most tankolni, szombattól jelentősen drágul az üzemanyag

Szombattól tovább emelkedik az üzemanyagok ára, a benzin bruttó 2, míg a gázolaj bruttó 6 forinttal kerül majd többe.
Viharos hétvége: záporok, zivatarok és fagyveszély várható! 
Túlóráznak a fagyos szentek.
Árcsökkentési hullám jön a drogériákban – újabb boltlánc döntött 
A kormányzat 16-18%-os árcsökkenést vár az érintett termékkategóriákban.
Riadókészültséget hirdetett Hollandia, idegen támadásra készülnek

A holland védelmi minisztérium szerdán egyesről kettes szintre emelte a riadókészültséget, a bejelentés szerint az intézkedés oka az országot veszélyeztető megnövekedett fenyegetettség.
Őze Áron nyerte el a rangos amfiteátrium-díját 
Kőszegi ősbemutató után vehette át az elismerést
„Már elkezdődött a 6. kihalási hullám” – jelentős veszélyre figyelmeztetett a magyar geológus

Juhász Árpád geológus komor jövőképet vázolt fel a Példaképek Demcsák Zsuzsával című podcast legújabb epizódjának vendégeként. Mint mondta, már most zajlik a hatodik kihalási hullám, és ha nem változtatunk, ...