Több mint 700, ablakból kiesett gyerek vesztette életét idén Oroszországban - közölte Anna Kuznyecova, az orosz elnök gyermekjogi biztosa. A megdöbbentő adatok kapcsán Kuznyecova azt javasolta, hogy egy országos program keretében fordítsanak külön figyelmet erre a problémára. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) adatai szerint az idei nyári szünidő alatt 492 gyerek halt meg Oroszországban, közülük 343 vízbe fúlt. Az áldozatok száma pedig évről-évre emelkedik.
Egyre több gyerek hal meg Oroszországban
További híreink
Nem vicc: filléres telkekkel, milliós támogatásokkal csábítanak ezek a magyar települések
Egyre több falu ad támogatást a beköltözőknek. A legújabb Eperjes, amely egymillió forintot ígér azoknak a családoknak, akik többek közt vállalják, hogy legalább egy évtizedig a településen élnek.
Öt konzul is jelen lesz a magyar-boszniai futballmeccs helyszínén
Öt magyar konzul is szolgálatot teljesít a hétfői zenicai Magyarország-Bosznia-Hercegovina labdarúgó-mérkőzéshez kapcsolódóan, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak - jelentette be ...
Orsolya-nap Kőszegen: Évszázados őszi piacból 21. századi gasztrofesztivál
Idén október 19-20-án már 23. alkalommal rendezi meg Kőszegen a „Natúrpark ízei”-Gasztronómiai fesztivált és Orsolya-napi vásárt a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház.
Halloween Magyarországon: itthon is egyre nagyobb üzlet a borzongás
Közeledik a halloween, egyre nagyobb teret hódít hazánkban is ez az ünnep, újabb alkalom arra, hogy rengeteget költsünk a bohókás figurákra, jelmezekre, élelmiszerre. Az ünnepre már a magyar boltok is ...
Elsöprő háborút szimulál Kína a tajvani partoknál
Tajvan körül soha nem látott méretű hadgyakorlat zajlik. A szigetet blokád alá vevő Kína hadseregének, légierejének és haditengerészetének összehangolt műveleteit gyakorolta. A világ aggodalommal nézi ...
Sci-fi filmbe illő módon ellenőrzik a diákokat egy amerikai iskolakörzetben
Egy Colorado állambeli iskolakörzet arcfelismerő technológiát alkalmaz a mosdókban történő dohányzás ellenőrzésére. Sokak szerint azonban számos etikai aggályt vet fel a diákok sci-fi-szerű megfigyelése. ...
Minden második cég tervez jövőre béremelést, de az ideinél kisebb mértékűt
Minden második cég tervez jövőre béremelést, az ideinél kisebb mértékűt, a cafeteria keretösszegét pedig minden ötödik emelné jövőre a Profession.hu állásportál felmérése szerint.
Miért ódzkodnak sokan az elektromos autóktól?
Az elektromos járművek egyre kevésbé népszerűek, a cégek pedig sorra jelentik be a halasztásokat és a leépítéseket. A jelenség több tényezővel magyarázható.
Újabb funkcióval bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás
Betegelégedettségi visszajelző funkcióval bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton az MTI-vel.
Többnapos leállásra figyelmeztet az OTP Bank
Októberi bankszünnapokat jelentett be az OTP Bank. A pénzintézet szerint az érintett napokon egyes szolgáltatásaik nem lesznek elérhetőek.
Piszkosul megdrágult a fűszerpaprika, van ahol már 12 ezerért árulják kilónként
Továbbra is az egekben jár az őrölt fűszerpaprika ára, amely bizonyos termelőknél már a 10 ezer forintos lélekteni határt is átlépte. Már pedig, aki minőséget akar, annak muszáj megfizetnie ezt az árat, ...
Politico: megbénult az európai uniós intézmények működése
Látványosan semmittevővé vált az uniós kormányzat és parlament – írja a Politico című lap. Az év első felében a június 9-i választásokra való felkészülés volt a fő csapásirány, azóta pedig annak ...