Egy lépésre az olimpiai bronztól Hatos Gábor

mti • 2012. november 06., kedd •
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az ügyet közelről ismerő két tisztségviselője kedden azt mondta az amerikai AP hírügynökségnek, hogy doppingvétség miatt megfosztották bronzérmétől az üzbég Szoszlan Tyigijevet, aki a londoni játékokon Hatos Gábort győzte le a szabadfogású birkózók 74 kilós kategóriájának éremmérkőzésén.

A neve elhallgatását kérő két tisztségviselő azt is elmondta, az ítélet még nem nyilvános. Az már szeptemberben kiderült, hogy az üzbég versenyző Londonban adott mintájában doppingszer nyomaira bukkantak az ellenőrök, s ő nem kérte a B próba elvégzését.

Hatos Gábor eredetileg ötödikként zárt az ötkarikás játékokon, de ezzel az ítélettel dobogóssá, bronzérmessé léphet elő.

Még szeptemberben Szombathelyen jelentette be dr Hegedűs Csaba, a birkózó szövetség elnöke, hogy egyeztetve Rafael Martinettivel, a nemzertközi szövetség elnökével, úgy reméli, a szombathelyi Haladás birkózója, Hatos Gábor még idén átveheti a bronzérmet.

közösség

további frisss

lap tetejére