Meg nem erősített információk szerint, betörtek a szombathelyi Markusovszky Kórház iroda épületébe. Az ügyben a kórház igazgatósága nem nyilatkozott, sőt előzetes információinkra sem megerősítést, sem cáfolást nem kaptunk. Információink szerint, az alagsori épület talajjal egy szintben lévő ablakait törte be az ismeretlen tettes vagy tettesek és célirányosan a pénztár ajtaját feszítették fel, így feltehetőleg az épületben jártas ember követhette el a bűncselekményt. A pénzen kívül más értéknek nem kelt lába. Az irodában lévő Erzsébet Utalványokat sem vitte magával a tettes, akit információnk szerint még ne sikerült kézre keríteni.
Betörtek a kórházba
További híreink
Magyar euró: a Magyar Nemzeti Bank alelnöke elmondta, mi kell a bevezetéséhez 
Meglepően magas volt januárban az infláció, de már elérte a csúcsot. A jegybank alelnöke, Virág Barnabás arról beszélt, hogy egyes élelmiszerek és az energia világpiaci árának növekedése hazánkra is kihatással ...
Bútorok, melyek kényelmessé teszik a fürdőszobát 
A fürdőszoba egy kiemelt helyiség a lakásban, hiszen itt kezdjük el és zárjuk le a napot, miközben olyan mindennapos tevékenységeket végzünk benne, mint például a kéz-, arc- és fogmosás, valamint a zuhanyozás, ...
Nébih: újra megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun vármegyében 
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata alapján újra megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun vármegyében - közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel.
Jó hírt kaptak az autósok – kiderült, milyen árakkal találkozhatnak a kutakon 
Kiderült, a beszerzési árak változásától függetlenül is változtak a kutak árai.
Kórházba került Ferenc pápa 
Péntek délután egy klinikára szállítják a hosszabb ideje hörghuruttal küszködő Ferenc pápát, hogy kivizsgálják és kezeljék a betegségét. A katolikus egyházfő egyre nehezebben kap levegőt, múlt vasárnap ...
Kiderült, bevonják-e az ötforintosokat vagy sem 
Az eset nem lenne egyedülálló, mivel Donald Trump elnöksége alatt a spórolás jegyében megszüntették az egycenteseket.
Valentin-nap: kiderült, miért drágább ilyenkor a rózsa 
Dél-Amerikából és Afrikából is jelentős mennyiségű rózsa érkezik hazánkba. A Valentin-nap a virágpiac egyik legforgalmasabb időszaka. Kiderült, valóban ez a virágfajta-e a legnépszerűbb, és az, hogy milyen ...
Hat vármegyére adtak ki figyelmeztetést, friss hó jön 
Péntek hajnalra hat vármegyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat, ezeken a területeken ugyanis gyenge ónos eső, illetve 5 centimétert meghaladó friss hó várható.
Na, ez a világbotrány: alkoholmentes lesz a foci-vb! 
Nem lehet majd sört fogyasztani a lelátókon a 2034-es szaúdi világbajnokságon.
Nincs megállás, tovább drágul a kávé 
Az extrém időjárás miatt csökken a termelés. Rekordon a kávé ára, és további jelentős drágulás várható.
A Haladás Sportkomplexum üzemeltetése: Mi indokolja a bérleti díjak felszámítását? 
A Haladás Sportkomplexumot üzemeltető cég közleményét változtatás nélkül közöljük!
Április elsejétől oda kell figyelni – érkezik a bírság a visszaváltható palackokra 
Bár a korábbi kormányrendelet az EPR-rendszerben meghatározott gyártói kötelezettségekre vonatkozóan nem tartalmazott bírságtételeket, ez április elsejével megváltozik.