A tanév rendjében meghatározott 16 napon 1158 helyszínen mintegy 111 100-an adtak számot tudásukról – közölte az Oktatási Hivatal. Az írásbeli vizsgák feladatlapjait és a hozzájuk tartozó javítási-értékelési útmutatókat az OH az előzetes ütemezésnek megfelelően folyamatosan nyilvánosságra hozta a honlapján, ahol május 25-én 8 órától már mind az 594 vizsgaanyag elérhető. Az érettségizők a kijavított emelt szintű vizsgadolgozatokat június 3-án, a középszintűeket pedig az érintett vizsgaszervező középiskola által megjelölt időpontban tekinthetik meg. Az érettségik június 5-től a szóbelikkel folytatódnak. Egy hét alatt 96 vizsgatárgyból, 186 helyszínen, 2919 bizottság előtt több mint 42 900 emelt szintű szóbelivel folytatódik. A középszintű szóbeliket ezután, június 17-28. között tartják az érettségit szervező középiskolákban és a kormányhivatalokban.
Befejeződtek az érettségi időszak írásbeli vizsgái
További híreink
Lázár: Itt az ideje a rendszerváltásnak a jegyek és bérletek terén is 
Több társadalmi csoportnak is ingyenessé tenné a közlekedést a miniszter.
Hóhelyzet: közel négyezer alkalommal hívták a mentőket egy nap leforgása alatt 
Főleg töréseket, fejsérüléseket kellett ellátniuk a mentőknek.
A menhelyi állatoknak gyűjt a szombathelyi egyesület 
Decemberben több helyen is találkozhatnak az állatbarátok a Fekete István Állatvédő Egyesülettel Szombathelyen: adományt gyűjtenek és gazdit keresnek.
Karácsonyi készülődés a hagyományok jegyében - Vasárnapi játszóház .JPG)
Játszóház lesz a korábbi MMIK-ban a Dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény jóvoltából december 10-én.
Figyelemre méltó jótékonysági akcióba fogott a 30 népszerű üzletet működtető Family Center Szombathely 
Az ideérkező vásárlók díszítik a fenyőfát, az üzletközpont pedig minden, vásárlója által hozott dísz után 500 forintot fizet be majd a Vas Vármegyei Mentésügyi Alapítvány számára.
Jótékonysági süteményvásárt szervezett a kormányhivatal - Erdélyi Rolika javára gyűjtöttek 
Adventi jótékonysági süteményvásárt szervezett a kormányhivatal, ahol az ünnepi forgatag résztvevőit Vámos Zoltán köszöntötte.
Ennek nem fognak örülni az ügyvédjelöltek – átveheti a feladatkörüket a ChatGPT? 
Már most elkezdődött az a folyamat, amely során a mesterségesintelligencia-alapú eszközök elterjedésével jelentősen átalakulhat az ügyvédi szakma. Ugyanúgy, ahogy a múltban az internet megjelenése alapjaiban ...
Az első itthoni mikrobiom-konferencián kiderült, aki izmos, tovább él 
Az egyedülálló és első, bélflórával foglalkozó szimpóziumon neves és hiteles előadók beszéltek színesen, laikusok számára is érthetően a mikrobiom jelentőségéről és szerepéről, a betegségekkel és az egészséggel ...
Videón, ahogy az izraeli hadsereg tengervizet szivattyúz a Hamász alagútrendszerébe 
Az arabok a folyótól a tengerig szeretnének palesztin államot, az izraeli katonák viszont most a tengert engedik a Hamász alagútfolyóiba.
Itt a kormány reakciója arra, hogy a Pfizer beperelte Magyarországot 
A Pfizer és a BioNTech idén pert kezdeményezett a magyar kormány ellen a Covid–19 elleni vakcinák egy részének vételára miatt, hárommillió darab kifizetését követelik hatvanmillió euró értékben.
A nyitrásoknak is jutott a Keleti Városrészért Egyesület Mikulás-csomagjaiból 
Nagy sikere volt a hétvégi Mikulás-ünnepségnek a Nyitra utcai iskolában, minden gyermek ajándékkal távozott vasárnap este, de még így is maradt csomag, amit az iskolának ajánlott fel a szervező egyesület. ...
Óriási veszélyt jelentenek a karácsonyi terrortámadások – figyelmeztetett az EU tisztviselője 
Egy magas rangú uniós tisztviselő szerint „óriási a terrortámadások kockázata az Európai Unióban” a következő ünnepi időszakban. Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa szerint ...