Több mint 20 kilométeren újul meg az M7-es Letenye felé vezető oldala, a 90-es és a 111-es kilométer között. Az útalapot is érintő felújítási munkákat két ütemben végzik – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. augusztus 22-én adta át az autópálya felújításának első üteméhez kapcsolódóan a munkaterületet a kivitelezőnek. Első körben a 102-es és a 111-es kilométer között, vagyis Siófok-centrum és Zamárdi-csomópont között újult meg a pálya Letenye felé vezető 8 kilométeres szakasza. A tavasszal folytatódó építési fázisokról és az azokhoz kapcsolódó forgalomszervezési változásokról a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. folyamatosan ad majd tájékoztatást – áll a közleményben.
Az M7-esen átadták a felújított szakaszt
További híreink
Pszichológusnak, óvodapedagógusnak készül a legtöbb új első éves az ELTE SEK-en ![Pszichológusnak, óvodapedagógusnak készül a legtöbb új első éves az ELTE SEK-en Pszichológusnak, óvodapedagógusnak készül a legtöbb új első éves az ELTE SEK-en](/img/3127_8149_DSC_9656.JPG)
Közel 10 százalékkal több új első éves lesz idén az ELTE SEK-en, mint tavaly. Ez csak egy átlag, ágazatonként nézve árnyaltabb a kép, de a pedagógusképzés 'hasít', ott több mint 50 százalékos a bővülés. ...
Üzemanyag: kihirdették a szombati árakat – ebben most nincs sok öröm ![Üzemanyag: kihirdették a szombati árakat – ebben most nincs sok öröm Üzemanyag: kihirdették a szombati árakat – ebben most nincs sok öröm](/img/3127_7691_591c46eece6a4e82a5ae0620a847c7a0.jpg)
Megszakadt egy nagy sorozat a magyarországi üzemanyagpiacon. Nem csökken tovább az üzemanyag ára, pedig a globális folyamatok alapján erre nyílt volna lehetőség.
Megszökött egy szurikáta a Fővárosi Állatkertből (VIDEÓ) ![Megszökött egy szurikáta a Fővárosi Állatkertből (VIDEÓ) Megszökött egy szurikáta a Fővárosi Állatkertből (VIDEÓ)](/img/3127_7595_327e6ef1ed08401ba450e5b02b1b68aa.jpg)
Az állatot végül visszavitték az állatkertbe.
Váratlan nehézségek az olimpián, szakközépiskolai kollégiumban szállásolták el a magyarokat ![Váratlan nehézségek az olimpián, szakközépiskolai kollégiumban szállásolták el a magyarokat Váratlan nehézségek az olimpián, szakközépiskolai kollégiumban szállásolták el a magyarokat](/img/3127_8327_57455477_d786c6f5decbeaec337001a0846da737_wm.jpg)
Váratlan nehézségekkel szembesült a magyar sportlövőcsapat a szombaton kezdődő olimpiai versenyek előtt – számolt be helyszíni tudósításában az MTI.
Gulyás a Kormányinfón: Ha a helyzet nem oldódik meg, üzemanyaghiány is lehet (VIDEÓ) ![Gulyás a Kormányinfón: Ha a helyzet nem oldódik meg, üzemanyaghiány is lehet (VIDEÓ) Gulyás a Kormányinfón: Ha a helyzet nem oldódik meg, üzemanyaghiány is lehet (VIDEÓ)](/img/3127_7214_8f21d1ad539345dcacaad42cc49784db.jpg)
Gulyás Gergely szerint Ukrajna a kőolajszállítás leállításával zsarolja Magyarországot és Szlovákiát, azt a két országot, amelyek következetesen kiállnak a béke mellett.
Újabb postás halt meg munkavégzés közben: a kánikula után most darázscsípés volt végzetes ![Újabb postás halt meg munkavégzés közben: a kánikula után most darázscsípés volt végzetes Újabb postás halt meg munkavégzés közben: a kánikula után most darázscsípés volt végzetes](/img/3127_4189_6a606153f0364bac9c988da51f5443c9.jpg)
Néhány napon belül ismét tragédia rázta meg a Bács-Kiskun vármegyei kézbesítőket.
Az UEFA súlyos büntetést szabott ki az MLSZ-re a magyar szurkolók Eb-n tanúsított viselkedése miatt
![Az UEFA súlyos büntetést szabott ki az MLSZ-re a magyar szurkolók Eb-n tanúsított viselkedése miatt
Az UEFA súlyos büntetést szabott ki az MLSZ-re a magyar szurkolók Eb-n tanúsított viselkedése miatt](/img/3127_9376_BB1qzc2U.jpg)
Tárgyak pályára dobálása, tűzijáték, pirotechnikai eszközök használata, sporteseményekhez nem illő, provokatív üzenetek skandálása és rasszista megnyilvánulások. Nagyjából ezek – amelyeket
Patkányok leptek el egy Tescót, azonnal be kellett zárni ![Patkányok leptek el egy Tescót, azonnal be kellett zárni Patkányok leptek el egy Tescót, azonnal be kellett zárni](/img/3127_1287_d4ee7b189253453ea8f2d86ea4c234bb.jpg)
Az üzletben a Regionális Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet tartott hatósági ellenőrzést.
Beszélnek róla, segítik egymást - Jó kezekben a szombathelyi látássérültek ügye ![Beszélnek róla, segítik egymást - Jó kezekben a szombathelyi látássérültek ügye Beszélnek róla, segítik egymást - Jó kezekben a szombathelyi látássérültek ügye](/img/3127_2840_korhaz1.jpg)
A Fény a Sötétben Alapítvány forgatott podcast-felvételeket a Markusovszky-kórház szemészetén.
Forgalomkorlátozás a Rumi út és a 86-os út kereszteződésében ![Forgalomkorlátozás a Rumi út és a 86-os út kereszteződésében Forgalomkorlátozás a Rumi út és a 86-os út kereszteződésében](/img/3127_6894_utlezaras.jpg)
Burkolatmarási munkálatokat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szombathelyen a Rumi út és a 86-os főút kereszteződésében 2024. július 30-án, kedden. A munkálatok a csúcsidőszakokon kívül, várhatóan 9 ...
Lehet, hogy még kosz van a büfékben, de az ételallergiára már odafigyelnek
![Lehet, hogy még kosz van a büfékben, de az ételallergiára már odafigyelnek
Lehet, hogy még kosz van a büfékben, de az ételallergiára már odafigyelnek](/img/3127_8100_strandkaja.jpg)
Az egyik szemünk sír, a másik nevet, mert van ugyan fejlődés az élelmiszerbiztonsági felügyelők szerint, de megfelelően hűteni és takarítani még mindig nem mindenhol tudnak. Ez derül ki az idei szezonális ...
Jubileumi csatafutás az olimpia jegyében ![Jubileumi csatafutás az olimpia jegyében Jubileumi csatafutás az olimpia jegyében](/img/3127_2558_IMG_20230729_160805_.jpg)
Július 27-én, a párizsi olimpiai játékok megnyitója utáni napon rendezik meg Szentgotthárdon a 20. Szentgotthárdi Csata Emlékfutást. A jubiláló rendezvény célja - a kezdetektől fogva – hogy