Az egykori Fürst iskola első igazgatóját köszöntötte a polgármester

bz • 2012. január 04., szerda •
A szép korúaknak járó figyelemmel köszöntötte szerdán délután a 90 éves Nagy Istvánt Dr. Puskás Tivadar Szombathely polgármestere. Az ünnepelt a Neumann iskola első igazgatója is volt.
Az egykori Fürst iskola első igazgatóját köszöntötte a polgármester

Jászberényből érkezett a vasi megyeszékhelyre Nagy István, akit Dr. Puskás Tivadar köszöntött fel születésnapján, Orbán Viktor miniszterelnök nevében. A 90 éves Istvánnak két gyermeke van, tőlük négy unokának és egy dédunokának örülhetett eddig, és áprilisban jön a második – tudjuk meg az egyik unokától.

A bácsi 1944-ben kezdett el tanítani, majd az 1962-ben megnyitott Fürst Sándorról elnevezett általános iskola (1993-óta Neumann János Általános Iskola) igazgatója lett. Rendszeresen focizott, polgármesteri kérdésre elárulja, középső csatár poszton rúgta a labdát. A sportszeretetét máig nem hagyta el, az ünnepelt – elmondása szerint – most is sok sportműsort néz a tévében.

közösség

további frisss

lap tetejére