Átadták a 8-as megújult szakaszát Körmenden

MTI, hirado.hu • 2018. november 08., csütörtök •
Országosan több mint ezer kilométernyi út újul meg idén.
Átadták a 8-as megújult szakaszát Körmenden

Százhatvan milliárd forintos hazai és uniós forrásból csaknem 1200 kilométernyi mellékút, főút és autópálya rendbetétele kezdődött meg az idén – hangoztatta hétfőn Körmenden a Rába-parti várost átszelő 8-as számú főút felújított belterületi szakaszának ünnepélyes átadásán Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. A magyar költségvetés az uniós támogatásoknál nagyobb részt vállal az útfelújítások finanszírozásából is, 106 milliárd forintot a magyar állam biztosított a komplex útfelújítási programhoz – közölte. Körmenden 823 millió forintos beruházással a város legforgalmasabb kétszer két sávos belterületi útja újult meg, amely teljesen új, megerősített burkolatot kapott. Ezen az úton haladhatnak át a rábafüzesi határátkelőhely felé és az abból az irányból érkező járművek.

közösség

további frisss

lap tetejére