„Ahogy nőnek a gyerekeim, úgy növök bele az újabb mesékbe”

Haitzmann Ágnes • 2020. szeptember 22., kedd •
Rengeteg olvasmányélmény gyerekkorból, sok biztatás és némi kudarc, egy kritikus kislány és sok kalandos sztoriötlet – ezzel még persze nem lesz senkiből meseíró, jókora bátorság is kell hozzá. Kőszegi-Arbeiter Anitának az is jutott, és mos öt könyvvel a háta mögött a Berzsenyi Dániel Könyvtárban megtartott Ünnepi Könyvhét egyik vendége volt. Vele beszélgettünk.
„Ahogy nőnek a gyerekeim, úgy növök bele az újabb mesékbe”

Az elmúlt egy év termése az öt köteted. Milyen visszajelzéseket kaptál az olvasóktól?

Tavaly ősszel az első két könyvet – a Csenge tündérkertje első részét és A főhős Te vagy címűt – még a családtagok, barátok, ismerősök vásárolták, és az ő ajánlásukra mások is. Főleg a nővérem volt nagyon lelkes, sokakat buzdított arra, hogy vegyék meg. Húsvétkor jelent meg a Csenge tündérkertje folytatása, amit már kerestek! Ennek nagyon örültem. Nyáron aztán még két könyv készült, a Fülöp, illetve a Lillen. Ez utóbbi nemcsak az enyém, hanem Csete Dóra barátnőmmel közös munka. A Fülöp volt az, amelyre már megjelenése előtt előrendeléseket kaptam, és olyan sok könyv elkelt, hogy nem is gondoltam volna! De ami a véleményeket illeti: az első könyveimről írtak a moly.hu-n, sok blogger is dicsérte őket, úgy általában az internetes könyves magazinokban jó értékeléseket kaptak. Amúgy pedig a lányom a legnagyobb kritikusom. Van, hogy azt mondja, anya, ez túl harmatos. Vagy: ezt írd újra!

Mit szerettek az olvasók az első könyvekben?

Azt mondták, hogy kedves, aranyos a mese. Sokaknak bejött a grafika, nagyon szépnek találták a kézi rajzokat. Összességében rendkívül pozitív értékeket képviselő könyveknek tartják őket, aminek nagyon örülök, hiszen ez volt a célom. A főhős Te vagy egy kaland-játék könyv, amit még most is sokan keresnek, mert nem egy egyszerű mesekönyv. Nem lineáris a történet: a fejezetek végén a gyerekek dönthetik el, hogy merre nyomoznak tovább a főszereplőkkel. Az egyes részeknek ötféle befejezésük van, a történet mindig máshogy folytatódik. Ennek nagy sikere volt, egy anyuka például telefonon mondta el, hogy már egy hónapja mesélik otthon, de még nem tudták ugyanúgy végigmondani.

Ez saját ötlet volt, vagy az olvasók igényei „kényszerítették” ki, hogy valami különleges és kreatív könyvet írj?

Nem én találtam ki, a kaland-játék könyvek már kamaszkoromban is léteztek, és imádtam őket. Tele voltak post-it-tel, hogy tudjam, hol tartok, és hová kell visszalapoznom, ha időközben a történetben „meghalok”. Szerettem volna a most hatéves nagylányomnak megmutatni ezeket, de ovis korosztálynak valót nem nagyon találtam, úgyhogy csináltam egyet. Annyira tetszett neki, hogy úgy döntöttem, kiadom.

Személyes indíttatásból kezdtél el írni, a lányaidnak készültek az első kötetek. Mondhatjuk, hogy most már nemcsak nekik, hanem a generációjuknak írsz?

Az alapötletből születő első írás mindig a saját gyerekeimé, de amikor azt mondom egy történetre, hogy adjuk ki, akkor azt nekem és a szerkesztőnek át kell dolgoznunk, hogy ennek a generációnak izgalmas és érdekes legyen. Az alaptörténetek ilyenkor mindig változnak. Volt, amelyikben csak lány tündérek voltak, mert a lányomnak ez volt a szíve vágya, de amikor kiadtuk, az egyik karakterből már kisfiú lett. Amikor a kaland-játék könyv készült, eleinte egy kislány nyomozott, aztán belekerült egy fiú karakter, és ikerpár lettek. Így többen tudnak azonosulni a figurákkal.

Mennyire táplálkozol a saját gyerekkori élményeidből?

Az, hogy én most minden este mesélek a gyerekeimnek, az a saját gyerekkoromból jön, mert én is minden este ott ültem az anyukám ölében, aki mesélt. Nagyon szeretném, ha ez nemcsak az én lányaimnak, hanem mindenkinek megadatna, mert mély nyomott hagyott bennem. Azt gondolom, én is többek között azért szeretek olvasni, mert belém nevelték a könyv szeretetét. Anyukám könyvből, apukám fejből mesélt rengeteget. Ami biztosan a gyerekkoromból maradt meg, az az, hogy sokkal jobban szeretem a kézi rajzokat, mint a digitálisakat.  Ezt változatlanul szeretném megtartani.

Hogy látod, mennyiben más a mostani gyerekek fantáziája, mint a miénk volt? Talán nehezebb őket a könyv mellé leültetni.

Azt érzem, hogy a digitális világ átszövi nagyon az életüket. Az információkat készen kapják a tévéből, a mobilról, az internetről. Ezekhez nem kell fantázia, mert eléjük van téve, nem kell olvasni, erőlködni. Túl egyszerűen kapják meg. A könyv ehhez képest kicsit bonyolultabb, le kell ülni, el kell olvasni, és ahogy nőnek a gyerekek, úgy ritkulnak a könyvben a grafikák, tehát el is kell képzelni. Ezzel munka van fejben, és azt a szülőknek kell átadniuk, hogy igenis, az olvasás jó, szükség van rá. Valóban azt tapasztalom, hogy kissé sivárabb a képzeletük a mai gyerekeknek, és időnként el is megy az erőszakosság irányába, szerintem ez nem jó. Annyi könyv van azonban, amellyel a jó irányba lehet őket terelni, csak meg kell találni, és meg kell velük szerettetni.

Öt könyv után rutinosnak számítasz a könyvkiadásban, és most kézikönyvet írsz írótársaidnak. Erre miért van szükség?

Én magánkiadásban jelentettem meg a könyveimet, és igazán jó lett volna, ha valaki a folyamat elején segített volna. Tagja vagyok egy körnek, ahol sok a kezdő író, meseíró, és nem tudják, hogyan fogjanak hozzá. Megkérdezték, hogy én hogyan csináltam, és most ezzel szeretnék nekik tanácsokat adni. Volt korábban egy marketingkonferencia, ami kifejezetten íróknak szólt, én akkor indultam el. Segítettek meghozni a döntést, hogy jó, akkor merészkedjünk ki az asztalfiókból. Abból, amit akkor kaptam, most szeretnék valamit visszaadni.

A nyáron megjelent Fülöp olyan, mintha már nem is csak a gyerekeknek, hanem a városnak is adni szeretnél vele…

Igen, ez a városnak készült, Szombathely számára. Győrben van hasonló: egy csacsiról szól, aki megy a gyufagyárba. Szerettem volna, hogy Szombathelynek is legyen egy ilyen meséje. Ebben Fülöp, a strucc rádöbben, hogy ő Vas megye címerállata, és végiglátogat egy csomó nevezetességet, múzeumot, a Fő teret és sok minden mást.  Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is találnak benne olyan információt, amit még nem tudnak. Szeretném vele megmutatni a várost egy mesén keresztül.

Pedig nem is vagy idevalósi…

Valóban. Eredetileg kapuvári vagyok, de ide jártam főiskolára, Szombathelyre, és itt maradtam. Megismertem életem párját, aki azóta a férjem lett. A várost már az otthonomnak tekintem.

Min dolgozol, milyen könyvterveid vannak még?

Minden történetnek tervezek folytatást, van, ami félig-meddig már papíron is van. Ahogy nőnek a gyerekeim, úgy növök bele az újabb mesékbe. Vissza fogok keveredni a fantasy-k világába. Én is ezeket olvastam, amikor írásra adtam a fejem, egész pontosan a Harry Potter vitt el az írás felé. Novellákkal kezdtem, de ahogy több mesét írtam, nőtt a terjedelem is, lassan már regényeket fogok írni. Eredetileg egyébként biológia-környezetvédelem szakos tanár vagyok, nem terveztem, hogy író leszek, mégis az lettem, ma már ebből élek. Úgy érzem, tele vagyok ötletekkel, amelyek sokáig kitartanak.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére