Ez egy olyan betegség, amely főleg a légutak és egyéb nyálkahártyák hurutos gyulladásában és idegrendszeri, ritkábban bőrkiütéses tünetekben jelentkezik. Azért is veszélyes, mert csaknem egy hét a lappangási idő, az ebben szenvedő kutyák mintegy harmada elpusztul, akár a leggondosabb gyógykezelés mellett is. Dr. Varju Gábor állatorvos a Vas Népe kérdésére úgy fogalmazott: menhelyeken gyakoribb a szopornyica előfordulása. A megyében egyre jobb az állattartási kultúra, a legtöbb gazda odafigyel arra, hogy kedvence megkapja időben az oltásokat - köztük akár a szopornyica ellen védő kombinált oltást. Ez az injekció még a parvovírusos bélgyulladás, a fertőző májgyulladás, a leptospirózis és a kennelköhögés ellen is immunitást nyújt a kutyák számára. Bár nem kötelező vakcina, úgy látja, egyre többen kérik ezt az oltást is, évente ismételve. Emiatt alakulhatott ki egy általános védettség a térségben, így a fertőző betegségek térnyerésére egyre kisebb az esély.
A vasi gazdák jobban vigyáznak kutyáikra
További híreink
A Díjbeszedő Holding Zrt. felel a mérőórák leolvasásáért vármegyénkben 
Hat újabb területen, közte a mi vármegyénkben kezdte meg szolgáltatását a Díjbeszedő Holding Zrt. az elmúlt hetekben. A korábban a fővárosban és Észak-Magyarországon működő vállalat április végén
Tűzoltóállomásból játszótér - gyermeknap alkalmából kinyíltak a szertárak Vas vármegyében is 
Gyermekzsivaj töltötte meg a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság központi épületét vasárnap délelőtt.
Brutális drogjárvány pusztít Amerikában: zombiként járnak az emberek az utcákon - megrázó videó 
Borzalmas felvételek mutatják, milyen pusztító áldozatokkal jár a philadelphiai kábítószer-járvány. A Kensington negyed – amely a szabadtéri drogpiacáról vált hírhedtté – teljesen tele van ...
Hiába tért vissza a magyarok nagy kedvence, elképesztően megdrágult 
A háztartási keksz 70 százalékkal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt, és ennek következtében szinte luxuscikk lett a klasszikus Pilóta keksz is. Pedig épphogy visszatért a piacra.
Kitört a kommentháború a Facebookon Suhajda Szilárddal kapcsolatban 
Miután a Suhajda Szilárdért indított mentőcsapat egyik tagja elmondta, hogy mindent megtettek a hegymászóért, de nem találták meg, abbahagyják a keresést. A közösségi médiában azóta egymásnak estek a
Új androidos vírus ütötte fel a fejét, több tízezer készülék lehet fertőzött 
Hiába dolgoznak napról napra azért a különböző, szoftverbiztonsággal foglalkozó cégek, hogy a felhasználók számára a lehető legbiztonságosabb környezetet teremthessék meg, néha még ők sem tudnak elég
Esélye sem volt a sofőrnek a sártengerrel szemben - videó 
Sártenger sodort el egy autót Spanyolország délkeleti részén, amikor a sofőr át akart hajtani egy villámáradáson. Az erről készült felvételt a TV2 Tények is bemutatta.
A kutyák jobban megértenek minket, mint gondolnánk: komoly áttörést értek el magyar kutatók 
Nincs olyan ember a Földön, aki ne tette volna fel már magának azt a kérdést: megértenek minket a kutyák? A régóta húzódó vita végére most az ELTE munkatársai tettek pontot.
Kik azok a serpák valójában? 
A nyugati hegymászókat segítő nepáli férfiak és nők a serpa népcsoport tagjai: a hegyekhez alkalmazkodott szervezetük teszi őket alkalmassá, hogy jobban elviseljék az extrém körülményeket.
Európai fordulat? Dániában tárgyalhat a békéről Oroszország és Ukrajna 
A dán külügyminiszter szerint Brazíliára, Indiára és Kínára is szükség lesz a béketárgyalás megszervezésében.
Fiatalok segítenek a parkolóban sátrazó néninek 
A közösségi médiát bejárta a hír, miszerint egy 84 éves néni a komáromi Tesco parkolójában él, egy sátorban. Azóta kiderült, hogy két fiatal a néni segítségére sietett: most lakhatást keresnek számára ...
Csíksomlyói búcsú: értékvezérelt életre buzdította a zarándokokat az ünnepi szónok (videó) 
Zarándokok százezrei gyűltek össze szombaton a csíksomlyói hegynyeregben, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén.