A mindennapi mozgás hatása

Szponzorált tartalom • 2018. április 19., csütörtök •
Napjainkban a nagyvállalatok fokozódó kiszolgálása, a fogyasztók számának töretlen növekedése alapvetően forradalmasította mindhárom gazdasági szektornak a technológiai állapotát. Ahogyan a nehéz földmunkát nagyteljesítményű földmunkagépek, a logisztikai anyagmozgatást görgőn, sínen futó gépek, az építkezések emelőmunkáit targoncák, elektromágneses emelőszerkezetek váltják fel, egyúttal a nehéz fizikai munkát is merőben megkönnyítették. A kiszolgálás színvonalán és a kivitelezés minőségén túl azonban mozgásszegény életmódunk több egészségügyi kérdést is felvet.
A mindennapi mozgás hatása

Előtervezett mozgások beiktatásának miért tulajdonítunk akkora jelentőséget?

Megannyi internetes felületen olvashatjuk, miszerint 30 percnyi szabályozott napi testmozgással számottevő eredményekkel segíthetjük hozzá szervezetünket az esetlegesen kialakuló betegségek megelőzésében. Egészségünkért tehát személyesen is tennünk kell, ám egyszerű, szintünknek megfelelő feladatok gyakorlatba építésével ugyanakkor csökkenthetjük a túlterheltség érzetét, ráadásul még élvezhetjük is a szemmel látható változást. Itt máris felvetődhetne a kérdés, mégis milyen program szerint járjunk el? A betegségek kialakulásának megfékezésén túl többféle szempontból érdemes mindennap elegendőt mozognunk. Míg korábbiakban főként az izomépítés miatt emelték fel a súlyokat, addig napjainkban funkcionálisabb, egy-egy betegség szövődményeinek kialakulása ellen, prevenciós célból döntünk a napi szintű testedzés mellett. Izomszövetink építésén felül jelentősen növelhetjük szellemi teljesítőképességünket is, mely természetesen munkahelyi teljesítményünkre is visszahat. Valamennyi jótékony hatásnak az eléréséhez a megfelelő oxigénellátás jelenti a kulcstényezőt, ugyanis kellő mozgás mellett növelhető a véráramlást, így egyúttal szebbé tehetjük bőrünket, egyértelműen fokozhatjuk agyi kapacitásunkat, a szívizom működését, az anyagcsere folyamatokat, a hangulatszabályzó hormonokat is, ám ha mindez még nem lenne elég, a daganatos sejtek kialakulásának megelőzésében ugyancsak fő szerepet tölthetünk be. Mint azt a Központi Statisztikai Hivatal egészségügyi elemzéséből (KSH) megtudhatjuk, hogy az elmúlt 5 év leforgása alatt hazai szinten mintegy 340 fővel többen hunytak el daganatos betegségekben, mely közvetve is egészséges életmódunk kialakítására kell, hogy ösztönözzön bennünket. Ahogy a mondás is tartja: „Ép testben ép lélek”, vagyis rendszeres testedzéssel mindkét területen egyaránt építkezhetünk, közösségünk sikerére.

Miért válasszunk funkcionális, könnyen beiktatható gyakorlatokat?

Aranyszabályként kijelenthetjük, hogy akármilyen mennyiségben és mélységben végezzünk napi szinten gyakorlatokat, ha az mindennapi folytonosságban tükröződik, idővel magától értetődő lesz, mennyivel növeljük az intenzitását egy adott mozgástípusnak. Bár személygépjárművel jóval egyszerűbb eljutni bármely úti célunkig, ám ha biciklivel járunk az üzletekbe, iskolákba, munkahelyünkre, illetve más közintézményekbe, úgy egyrészt kiválthatjuk a napi szükséges mozgásmennyiséget, másrészről pedig sokkal fittebben helyt tudunk állni munkahelyi feladataink terén. Ha tudjuk, hogy esetünkben körülményesebben telnek a reggeli készülődések, úgy javasolt korábban felkelnünk, miután konkrét 5-10 perces bemelegítő gyakorlatokkal űzhetjük ki szemünkből a fáradtságot, növelhetjük koncentrációs, valamint helyes ítélőképességünket. A legfontosabb, hogy tetőtől-talpig minden izomcsoportunkat megmozgassuk. Természetesen ahányan vagyunk, annyiféle tulajdonság fejlesztésére, vagy éppen visszaszorításának érdekében születhetnek edzéstervek.

Mely területen hasznosítható?

Mentális egészségünket többféle téren is befolyásolhatjuk rendszeres testmozgással, ugyanis bizonyított tény, hogy gyakorlatok közben az agy megnöveli a nonadrenalin koncentrációját, így nemcsak szorongásaink szűnnek meg, de egyúttal önképünk és magunkba vetett bizalmunk szintjét is emelhetjük, amelynek az élet számos területén nagy hasznát vehetjük, így mind álláspályázat, záróvizsga, vagy épp egy hirtelen bekövetkező tragikus élethelyzettel való megbirkózás egyaránt szükséges indokot képezet.

Első esetben főként az interjú váratlan kérdései kelthetnek félelmet a nem teljesen felkészült interjúalanyban, ám mindennapi mozgás által tudatosabban átértékelhetjük, mit is szeretnénk személyes képességeinkről, tapasztalatainkról kifejezésre juttatni, nem utolsó sorban azok mennyire relevánsak az adott pozíció betöltésében. Szellemi enyhülést hozhat az álláskeresőknek, ha az edzésen túl kellő bizalommal és sikerrel hagyatkozhat különféle digitális interneten található álláslehetőségekre vidéki nagyvárosok, mint például Hatvan naprakész álláshirdető portálján több helyi pozíció közül is bőséggel válogathatnak az érdeklődők, többek között szakmunkások, felsőbb fokú mérnöki végzettségűek, vagy adminisztratív munkaköröket előnyben részesítő, mentálisan már felvértezett dolgozni akaró polgárok.

közösség

további frisss

lap tetejére