A gencsi templom is kapott támogatást

VN, Fotó: fotoport.hu • 2018. március 20., kedd •
A gencsi templom is kapott támogatást

Húsz egyházi terv valósulhat meg Észak-Vas megye területén összesen 216,4 millió forintból - összegezte a Vas Népe.

A legnagyobb keretösszegű a 15 millió forintos támogatással megvalósuló kenyeri templomfelújítás. A kőszegi zárdatemplom 10 millió forint, a Kőszegi Református Egyházközség parókiaépülete pedig 5 millió forintnyi, pályázaton nyert pénz segítségével újulhat meg. Kicserélik a kőszegi Szent Imre-templom ólomüvegablakait: 6,1 millió forint hozzá a pályázaton nyert összeg. Rábapatyon 5,9 millió forintot nyertek az egyházi közösségi ház felújítására. A gencsapáti templomban tetőfelújításra és a főoltárkép restaurálására is jut majd a 11,5 millió forintból.

közösség

további frisss

lap tetejére