Frissítve: négy út járhatatlan még Vasban

Frisss • 2013. január 26., szombat •
Viharos erejű szél fúj, ezért megyeszerte hóátfúvásos szakaszok vannak a vasi utakon. Több út is járhatatlan Vas megyében, két szakaszt pedig lezárták Vas megyében. Karakó és Jánosháza, valamint Nemeskeresztúr és Kissomlyó között járhatatlan az út.
Frissítve: négy út járhatatlan még Vasban

Négy út járhatatlan még Vasban

 

Négy mellékút járhatatlan még Vas megyében, Győr-Moson-Sopronban viszont már minden utat megtisztítottak. Pénteken az erős hófúvás miatt hosszabb-rövidebb időre több útszakasz is járhatatlanná vált a Nyugat-Dunántúlon, Zalában egy települést is elzárt a hó. Szombat reggelre a szél megszűnt, és a közlekedési helyzet is javult. A Magyar Közút szóvivőjének tájékoztatás szerint Győr-Moson-Sopronban már minden utat megtisztítottak, Vas megyében pedig négyre csökkent a járhatatlan utak száma.


Lassan javul a helyzet Vas megyében

Továbbra is vannak lezárt útszakaszok Vas megyében. A szél a kora hajnali órákban megszűnt, de vannak olyan utak, amelyeket csak hómaróval, nagyon lassan tudnak felszabadítani - mondta el szombat reggel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas megyei diszpécsere az MTI érdeklődésére.

Szakács Gábor tájékoztatása szerint nem járható az alsórendű út Nádasd és Halogy, Daraboshegy és a 86-os főút, Meggyeskovácsi és Csempeszkopács, Karakó és Jánosháza, Nemeskeresztúr és Kissomlyó, Köcsk és Celldömölk, valamint Celldömölk és Kemeneskápolna között.


Hófúvások okoznak továbbra is gondot Vas megyében

Továbbra is gondot okoznak a közlekedésben a hófúvások Vas megyében, ahol kilenc út járhatatlan - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas megyei diszpécsere péntek este az MTI érdeklődésére.

Nagy Györgyi tájékoztatása szerint sikerült felszabadítani a Csepreg és Acsád közötti útszakaszt, amely a büki elágazásig volt lezárva.Továbbra sem lehet közlekedni a Karakó és Jánosháza, a Celldömölk és Kemeneskápolna, a Celldömölk-Mesteri, a Meggyeskovácsi és Csempeszkopács, a Tokorcs és Kemenesmihályfa, a Kemenessömjén és Vönöck, a Nemeskeresztúr és Kissomlyó, a Nemeskocs és Celldömölk, valamint Köcsk és Celldömölk, a Mersevát és Kemenesszentmárton közötti alsórendű úton - sorolta az ügyeletes.
 

Hozzátette: baleset történt a 84-es számú főúton, a rábasömjéni elágazónál két személygépkocsi ütközött egymással, ezért a közlekedőket Sárvár felé visszafordítják.


Kamion csúszott az árokba, áll a sor a szombathelyi elkerülőn

Több mint fél órája állnak az autók a Szombathelyi körgyűrűn, Vát felé vezető szakaszán. Olvasónk jelezte, hogy állítólag egy kamion csúszott az árokba.


Két utat lezártak hóátfúvás miatt Vas megyében

Hóátfúvás miatt lezárták Vas megyében az utat Karakó és Jánosháza, valamint Nemeskeresztúr és Kissomlyó között - tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője. Pécsi Norbert Sándor közölte, hogy elzárt település nincs a megyében, de Szombathely és Sárvár térségében több helyen is hóátfúvásra, nehezebben járható útszakaszokra kell számítaniuk a közlekedőknek. Hozzátette: a társaság több mint negyven munkagépe dolgozik az utak megtisztításán, de a nagy erejű szél folyamatosan visszahordja a havat, így igazán hatékony munkát csak a viharos erejű szél elállta után lehet végezni. A közútkezelő arra kéri a közlekedőket, hogy utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról az Útinformnál vagy a Magyar Közút megyei diszpécsereinél.


Kecskés Péter a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas megyei diszpécsere még reggel közölte: a 86-os úton a Zanat és a Vép-Nemesbőd csomópont között két tehergépkocsi keresztbe fordult az úton, ezért az útszakaszt lezárták, és a forgalmat Vép felé terelik.

Az ügyeletes tájékoztatása szerint a megyében mindenütt hóátfúvások vannak, a legrosszabb a helyzet jelenleg Csepreg és Újkér között. A közútkezelő folyamatosan dolgozik az utak megtisztításán.

Kecskés Péter szólt arról is, hogy a nap folyamán friss hóra nem számítanak ugyan, de a szél további erősödésére, 80 kilométer/órás óránkénti széllökésekre is számítani lehet. Ezért a szakemberek azt tanácsolják, hogy aki teheti, ne induljon útnak Vas megyében.

Hófúvás miatt egyébként több dunántúli térségre narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki péntek délelőtt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém megye több térségében továbbra is számítani kell hófúvásra, a szél magas hótorlaszokat emelhet. Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőfokú (citromsárga) riasztás van érvényben, ott gyenge hófúvás várható.

Járhatatlan utak:

Karakó és Jánosháza között

Celldömölk és Kemeneskápolna között

Meggyeskovácsi és Csempeszkopács között

Tokorcs és Kemenesmihályfa között

Kemenessömjén és Vönöck között

Nemeskeresztúr és Kissomlyó között

Nemeskocs és Celldömölk között

A büki elágazás és Csepreg között

Köcsk és Celldömölk között.

közösség

további frisss

lap tetejére