Erősödik a vallásturizmus Szombathelyen

CB • 2013. január 30., szerda •
Végéhez ért a Via Savaria elnevezésű projekt. Közel 4 év alatt épült ki a Szombathely és Tours között húzódó Szent Márton útvonal. Ezzel kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót ma a Szent Márton templom oratóriumában, ahol kiderült az is, hogy Szombathelyen erősödik a vallásturizmus.

Dr. Puskás Tivadar köszöntötte a jelenlévőket, aki rögtön meg is jegyezte, büszkék lehetünk Szombathelyre, annak gyönyörűségére, s múltjára, melyben fénylő csillagként tűnik fel Szent Márton képe. Szent Márton az európai szentek egyik legnépszerűbbike. A szellemiségét, s a toleranciát, melyet képviselt meg kell őrizni az utókor számára. Ebben rejlik a közel 2500 km hosszú kulturális útvonal jelentősége.

Fotó: Végéhez ért a Via Savaria elnevezésű projekt


A határokon is átívelő program erősíti a Szent Márton kultuszt, több vidéket, nációt is összekapcsol. A szlovén oldalról Gönc Ferenc, a PRA MURA projektmenedzsere elmondta, hogy legnagyobbrészt az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosított keretet, ezt egészítette ki a nemzeti társfinanszírozás, valamint minden partner az önrészt fedezete. Nemzetközi összefogás gyümölcseként jöhetett létre mindez. A magyarországi partnerek közül Szombathely önkormányzata mellett jelentős munkát végzett az AGORA is. A kiadványszerkesztés tekintetében, illetve esőbeállók elhelyezésével, a Martineum Felnőttképző Akadémia egy Szent Márton korabeli témapark kialakításával. A Vas megyei Múzeumok Igazgatósága a Romkert területén egy pihenőépületet alakított ki, ilyen Nádasdon is létesült.

Fotó: A várostorony mozaik kövénél

Korábban nem voltak megjelölve Szombathelyen az emlékek, azonban mára egy 7 állomásos sétaút várja a látogatókat, mely végigvezet a Kálváriától a Szent István parkig, érinti az Óperint utcát és a Székesegyházat, elvezet a Savaria térig, s múzeumig, végül pedig a várostorony mozaik kövénél zárul. Így érintve minden fontosabb pontot Szent Márton életéből. A túra népszerűsítése érdekében a teljesített táv eredményétől függően díszoklevelet, illetve jelvényt kapnak azok, akik végigjárják a Szent Márton útvonalat.

közösség

további frisss

lap tetejére