Vitatott játékvezetői döntések, óriási küzdés, de nulla pont a németek ellen

• 2024. június 19., szerda •
Marco Rossi csapata őrületes tempóban kezdte a németek elleni második csoportmeccsét az Európa-bajnokságon, és bár közel járt a gólhoz, az végül nem született meg. A németek vitatott bírói ítélet után szerezték meg a vezetést, majd a magát korán elfutó és fokozatosan elfáradó magyar válogatott ellen magabiztos 2-0-s győzelmet arattak. Két meccs után nulla pontja van Rossi együttesének, a továbbjutási esélyek lecsökkentek.
Vitatott játékvezetői döntések, óriási küzdés, de nulla pont a németek ellen

Miután a magyar válogatott az első meccsén 3-1-es vereséget szenvedett Svájc ellen az Eb-n, a magyar szurkolók láthatóan nem fordítottak hátat Marco Rossi válogatottjának, délelőtt a belvárosban beszélgettünk magyarokkal, akik bíztak a javításban - olvasható a Magyar Nemzet összefoglalójában. Több mint tízezer magyar lehetett jelen a stuttgarti stadion lelátóin, a drukkerek java pedig közös vonulással érkezett meg a Németország elleni mérkőzés helyszínére nagyjából két és fél órával a 18 órás kezdő sípszó előtt. A német rendőrség nagy erőkkel készült a menet biztosítására.

Marco Rossi: Bravúrpont kell a németek ellen

A magyar válogatottnak bravúrpontra volt szüksége az Eb-t Skócia ellen 5-1-es kiütéses győzelemmel indító Németország ellen, ezt Marco Rossi is megerősítette a meccset felvezető sajtótájékoztatón. A magyar válogatott szövetségi kapitánya két-három változtatást ígért a kezdőben a Svájc elleni csapathoz képest, német kollégája, Julian Nagelsmann ugyanakkor ugyanazt a tizenegyet küldte pályára, mint az első fordulóban (Neuer – Kimmich, Tah, Rödiger, Mittelstädt – Andrich, Kroos – Musiala, Gündogan, Wirtz – Havertz). Valóban neki volt kevesebb oka a változtatásra.

Rossi tartotta a szavát, két helyen változtatott a kezdőben, és az történt, amit előre jeleztünk : Lang Ádám helyét Fiola Attila vette át középső védőként, a Svájc ellen jobbszélsőt játszó Fiola helyére Bolla Bendegúz került be a csapatba, illetve ugyancsak belső védőként Szalai Attila helyett Dárdai Márton lett kezdő. 

Így állt fel a magyar válogatott: Gulácsi – Fiola, Orbán, Dárdai – Bolla, Nagy, Schäfer, Kerkez – Sallai, Varga, Szoboszlai.

A mérkőzés előtt a válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Dárdai Pál, akinek a középső fia, Márton ott volt a pályán, rövid interjút adott az M4 Sportnak, amelyben elmondta, hogy Svájc ellen a harciasságot hiányolta. Alighanem ez volt a jelszava a németek elleni összecsapásnak: harcosan! 

Óriási magyar helyzet rögtön az első percben

A német középkezdés után rögtön agresszívan letámadtuk a német védelmet, amely zavarba is jött, Kimmich labdát vesztett a tizenhatosa előterében, ám a kapujából kilépő Neuerben elakadt Sallai lövése. Óriási magyar helyzettel kezdődött a meccs. Marco Rossi csapata rendkívül éles volt, a játékosok keményen beleálltak a párharcokba, robbantak minden labdára. A németek meg is illetődtek, Toni Kroos nyugalomra intette társait a kezével.

Mindezt a helyszínen látta Orbán Viktor miniszterelnök és Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, akik az UEFA első embere, Aleksander Ceferin mellett foglaltak helyet a lelátón.

Orbán és Gündogan ütközése után német vezetés

Tíz perc után a németek is elkezdek futballozni, ami két nagy helyzetet is hozott: előbb Gulácsi védett nagyot Havertz lövésénél, majd Bolla mentett Andrich kísérleténél. A 22. percben pedig meg is szerezték a vezetést. Gündogan tört be a tizenhatoson belülre, összeütközött Orbánnal, aki elesett, de a játékvezető nem fújt, a labda Musiala elé került, aki a felső léc segítségével a kapuba bombázott – 1-0. Bár a lökés lökésnek tűnt, a VAR-vizsgálat megerősítette a játékvezető döntését, érvényes maradt a gól. Íme egy pillanatkép a lökésről:

Egyből egyenlíthetett volna a magyar válogatott, Szoboszlai veszélyes szabadrúgását azonban Neuer bravúrral kivédte, majd a kipattanó után Bolla lövését is hárította. Elképesztően lüktető volt a játék, de az első félidő hajrájára a németek kontrollálni kezdték a meccset. A 44. percben Musiala lövése zörgette meg a magyar hálót. Hiába hördült fel a német közönség, csak kívülről... Ezután magyar lehetett volna a slusszpoén az első félidő végén: Szoboszlai szabadrúgása után Bolla fejesét védte Neuer, a kipattanót Sallai a kapuba tette, de les volt, nem adták meg a gólt.

Tüzesen kezdte a meccset a magyar válogatott, Dárdai megkapta, amit akart, de a németek főleg Neuer bravúrjainak köszönhetően megúszták kapott gól nélkül az első félidőt, és bár voltak aggodalmaik a bíróküldés miatt, az első játékrészben nem lehetett okuk a panaszra a játékvezetés miatt. Szünetben 1-0-s volt a hazai előny, de kiélezett volt a meccs.

Elfáradt a Rossi-csapat? Német fölény a folytatásban

A második félidőt a magyar csapat és szurkolótábora is kicsit csöndesebben kezdte, Szoboszlai egy szöglethez készülődve ki is intett a B-középnek, hogy kéri a segítséget. A játék képe azonban más volt, mint az elején, persze az várható volt, hogy azt az őrült tempót, amit az első húsz percben diktált a Rossi-csapat, nem lehet végig bírni. Kroos megpattanó lövésénél Gulácsi-bravúr kellett. Egy-egy kontrából veszélyt lehetett okozni: a 60. percben Varga Barnabás fejelhetett nagy helyzetben, de nem célzott pontosan.

Kezdtek a fáradtság jelei mutatkozni a magyar csapaton, és ez a 67. percben kihagyáshoz vezetett: a bal szélen Mittelstädt nagyon üresen maradt, elcsúszott a védekezés, így a középre lőtt passza Gündogant is üresen találta, a Barcelona középpályása pedig nem hibázta el a ziccert – 2-0.

A meccs végére teljesen elkészült az erejével a magyar válogatott, a németek nyugodtan passzolgathattak. A végén így is volt még egy nagy helyzetünk, de ebből sem lett gól.

Igaz, éppenséggel lehetett volna, ha Emre Can kezezéséért Makkelie tizenegyest ítél a magyarok javára.

A 2-0-s vereség azt jelenti, hogy két forduló után nulla pontja van a magyar válogatottnak, így igazi továbbjutási esélye akkor marad, ha Skócia nyer Svájc ellen a csoport másik meccsén 21 órakor.

Európa-bajnokság, A csoport, 2. forduló:
Németország–Magyarország 2-0 (1-0), Stuttgart, 51 000 néző, jv.: Makkelie (holland). Gólszerző: Musiala (22.), Gündogan (67.)

Forrás: magyarnemzet.hu
Fotó: Mirkó István

közösség

további frisss

lap tetejére